Magyar idő szerint kedd este megtartotta szokásosnak mondható bemutatóját az Apple, amelyen először láthatta a közönség az új iPhone 8-as, 8S-es illetve iPhone X modellt.
A bemutató megosztotta az elemzőket, és
ez a bizonytalanság az Apple részvényeinek árfolyamán is megmutatkozott.
Az iPhone bemutatók általában a részvények emelkedésével járnak együtt, tegnap estig négyszer fordult elő, hogy a papírok csökkentek. A legnagyobb blama 2013-ban következett be, az iPhone 5S/C tetszett legkevésbé a tőzsdei szereplőknek.
Ekkor 5,44 százalékos volt a zuhanás.
Az iPhone 8 és X bemutatása után is mínuszban zártak kedden az Apple papírjai, viszont a csökkenés csak 0,4 százalékos volt.
Még mielőtt bárki temetni kezdené a techóriást, fontos megjegyezni, hogy a bemutató napja csak egyetlen apró faktor abban, hogy egy termék sikeres lesz-e vagy sem. Ugyan az ott elhangozottak az első hivatalos információk,
a piac már a kiszivárgott előzetes hírek alapján beárazta a terméket.
A bejelentés utáni minimális csökkenést úgy is lehet értelmezni, hogy a várakozások többé-kevésbé bejöttek, egyedül a 128/256 gigabájtos háttértárakkal kapcsolatos tipp nem talált (helyette 64/256 lett).
Az árfolyam azt is jelzi, hogy nem történt olyan igazán váratlan, pozitív bejelentés sem, amire felkapná a piac a fejét.
Emellett az árfolyamra később hatással lehetnek a tesztek eredményei, a felhasználói visszajelzések, illetve legfőképp az előrendelési és eladási számok.
Ebben a tekintetben az Apple mindig jól teljesített.
A CNBC a tegnapi esemény előtt felhívta arra a figyelmet, hogy míg az S&P 500 papírjai 11 százalékkal emelkedtek az elmúlt egy évben,
addig az Apple-nél 39 százalékos volt a növekedés.
Ahogy a fenti ábrából jól látszik, azok ellenére, hogy vannak kisebb-nagyobb hullámvölgyek a vállalat történetében, de az árfolyam stabilan nő. Míg az első Apple bemutató idején még 13,22 dollár volt egy részvény, addig 2017. szeptember 12-án már 160,86 dollárral zárt.
Ez 1216 százalékos növekedés.
Korábban az elemzők arra számítottak, hogy az eladások száma decemberig elérheti a 86,8 milliárd dollárt,
ami jóval magasabb, mint a 78,4 milliárdos egy évvel korábbi bevétel.
Azonban kiderült, hogy az új modellek a vártnál később, leghamarabb novemberben juthatnak el a vásárlókhoz, így az eladások egy jelentős része – a karácsonyi időszak ellenére is – átcsúszhatnak 2018 elejére.
A bevételeket azonban megdobhatja, hogy a telefonok átlagára folyamatosan emelkedik.
Míg tavaly 695 dollár volt, 2017-ben 729 dollár, addig az új modellek (8, 8S, és X) ezt jócskán megdobhatják, hiszen az X modellek 999 (64 GB) és 1149 (256 GB) dollárért kaphatóak.
Hogy pontosan mennyire vonzó az új generáció, az a jövő februári jelentési időszakban kiderül.