A PayPal online fizetési szolgáltató nemzetközi felmérést készített arról, hogy miként viszonyulnak az európai fogyasztók a karácsonyi ajándékvásárlással járó kényelmetlenségekhez. A felmérés tíz országban, köztük Magyarországon, több mint 10 ezer válaszadó megkérdezésével készült.
Az ünnepeket a legtöbb európai varázslatos és örömteli időszaknak tartja, azonban az ajándékozás úgy tűnik sok kellemetlenséggel is járhat.
Amellett, hogy tízből kilenc magyart ér valamilyen kellemetlenség a karácsonyi ajándékvásárlás során a felmérés szerint honfitársaink 17 százaléka tartósan idegeskedik a megfelelő meglepetések beszerzése miatt. Körülbelül negyedük elsősorban azért aggódik, hogy nem fogja megtalálni a megfelelő ajándékot, 22 százalék pedig attól fél, hogy az ajándék nem tetszik majd a megajándékozott személynek.
Ugyancsak jelentős azoknak az aránya, akik az ajándékokra szánt költségkeret túllépése miatt idegeskednek (28 százalék), vagy éppen azért, hogy csak az utolsó pillanatban találnak rá a tökéletes meglepetésre (28 százalék).
A megkérdezettek szerint a karácsony fényét a forgalmi dugók és az általános zsúfoltság is beárnyékolhatják, bár az európai válaszadók nagy része (64 százalék) úgy vélekedett, hogy ezek elkerülhetetlen velejárói az ünnepeknek. A kellemetlenségeket a környező országok lakossága is hasonlóan éli meg, a csehek 25 százaléka, a lengyelek 30 százaléka említett valamilyen ajándékvásárláshoz kapcsolódó bosszúságot.
Érezte már úgy az ünnepi előkészületek során, hogy a teendők listája sosem ér véget? Tervezés, vásárlás, főzés, meghívások, látogatások és még sorolhatnánk. A vásárlást, azonban talán ki lehet húzni a listáról. Hogy hogyan? A kutatásból kiderült, hogy tízből hat európai szerint a karácsonyi ajándékok online megrendelésével a vásárlás sokkal kevesebb bosszúsággal jár, ráadásul 70 százalék szerint így kedvezőbb áron lehet egyes termékekhez hozzájutni.
Az ünnepek alatt és a karácsonyi ajándékozás során az online vásárlás minden előnye fokozottan érvényesül. Számomra ez az egyetlen útja annak, hogy elkerülhessem a hosszú sorokat és az ingerült emberekkel tömött bevásárlóközpontokat. Mindettől néhány kattintás segítségével megkímélhetjük magunkat, így több idő jut a családdal töltött békés pillanatokra"
– mondta el Matt Komorowski, a PayPal észak- és közép-európai régióért felelős ügyvezető igazgatója.
A helyzet Magyarországon is hasonló: a válaszadók 66 százaléka gondolja úgy, hogy az online vásárlással sokkal kellemesebb élmény az ajándékvadászat.
A magyar fogyasztók ugyanakkor az internetes vásárlás számos további előnyét is kiemelték, ilyen például a zsúfolt üzletek elkerülésének lehetősége (87 százalék), az időmegtakarítás (80 százalék) és a külföldről történő vásárlás a legjobb árakon (67 százalék).