Mivel az alap folyamatosan keresi az új befektetési lehetőségeket, a menedzserek úgy érzik, a brexit kedvező lehetőségeket és vonzó árakat biztosíthat a londoni ingatlanszektorban – idézi a Bloomberg Soren Thorup Sorensent, a Kirkbi vezérigazgatóját. Az alap egyébként már most is majdnem egymilliárd dolláros ingatlan portfólióval rendelkezik.
A londoni ingatlanpiac azért jelenthet vonzó célpontot, mert
a font nagyjából 12 százalékot gyengült az euróval szemben a brexitszavazás után, ráadásul a brit gazdaság EU-n kívüli jövőjével kapcsolatban is sok a bizonytalanság.
Ebből adódóan pedig egyre kevesebb potenciális vásárló jelentkezik be a drága londoni ingatlanokért.
Nem véletlen tehát, hogy Skandinávia más intézményi befektetői is kiemelten figyelik a brit fővárost a referendum óta. A világ legnagyobbjának számító norvég szuverén vagyonalap például már a népszavazást követő két hétben lecsapott egy ingatlanra az Oxford Streeten, melyet 124 millió fontért vettek meg az Aberdeen U.K. Property Fundtól.
A dániai székhellyel rendelkező Kirkbi egyébként összesen 85,7 milliárd koronás (12,5 milliárd dollár) vagyont kezelt 2016 végén,
és 13,3 milliárd koronás nyereséget termelt.
A vállalat ingatlan portfóliójában pedig a londoniak mellett dán, svájci és német eszközök is helyet kapnak.
A Lego úgy kerül a képbe, hogy a Kirkbi elnöke, Kjeld Kirk Kristiansen, a Lego alapítójának, Ole Kirk Kristiansennek az unokája, és nem mellékesen Dánia leggazdagabb embere. Vagyonának legnagyobb részét a Legóban tulajdonolt 75 százalékos részesedése adja.