Mintegy 1,6 százalékot süllyedt szerdán az alumínium árfolyama a sanghaji tőzsdén, aminek eredményeként a fém ára elérte a tonnánkénti 2191 dolláros szintet is. Ezzel még tovább fokozódott a nyersanyag mélyrepülése, amely keddig már 10 százalékos mínuszt jelentetett az árfolyamban.
A két nap alatt összehozott 10 százalékos csökkenés ráadásul a legrosszabb teljesítménynek számít 1988 óta,
és ezzel a fém majdnem a felét elveszítette annak a nyereségnek, melyet április elejétől elért, éppen a szankciók bevezetésének következtében – írja a Bloomberg.
A fordulatot pedig szintén a szankciókkal függ össze. A rali végét az jelentette, hogy az USA hétfőn bejelentette, enyhítenék a Ruszal elleni szankciókat, ha Oleg Gyeripaszka lemond a vezetésről. Ezzel együtt kitolnák a határidőt, amely arra vonatkozik, hogy a cégeknek meddig kellene leépíteniük az üzletelést a vállalattal.
Ez pedig megnyugtatta a nyersanyagpiaci befektetőket, akik korábban aggódni kezdtek a globális alumíniumkínálat megborulása miatt.
Noha a Ruszal részvényei szerdán gyengülést mutattak a hongkongi tőzsdén, egyes elemzők szerint ez éppen a várttal ellentétes piaci reakció. Vagyis
a cég papírja várhatóan erősödni fog, tekintve, hogy most úgy tűnik, a Ruszal túl van a legrosszabbakon
– hangsúlyozta Wei Lai, a Cofco Futures elemzője.
Mindazonáltal nem világos, milyen erős lesz a vállalattal kapcsolatos esetleges optimizmus, tekintve hogy a cég működése nagyban támaszkodik más vállalatokra. Nem csupán a vásárlókról van szó, de ott vannak a még a kikötők, a szállítmányozó cégek, valamint a bankok is, melyek nélkül a Ruszal igencsak nehéz helyzetben lenne az alumíniumpiacon.
A többi fém esetében az látszik, hogy a nikkel például 0,4 százalékos emelkedést produkált Londonban, amivel véget ért a négynapos esési sorozat.
A drágulása oka részben az, hogy felmerült, az Egyesült Államok esetleg más orosz cégek ellen is bevethet szankciókat
– ilyen lehet például a nikkelben érdekelt Norlisk Nickel is.
Ezzel párhuzamosan a réz 0,8 százalékot esett, miután kedden erősödött. A háttérben itt az állt, hogy a Freeport-McMoran bányacég közölte, nem tudja folytatni a kitermelést a kiemelt fontossággal bíró Grasberg nevű indonéziai bányában, ha alkalmazkodni kell a kormány által követelt új környezetvédelmi előírásokhoz.