Az Entrepreneur First programot 2011-ben alapították meg Londonban azzal a céllal, hogy összekösse a befektetőket a leendő startupokkal. A program rendelkezik irodával Londonban, Berlinben, Szingapúrban, és márciustól már Hongkongban is.
Például a LinkedIn közösségi média platform társalapítója, Reid Hoffman egymaga több mint ötszáz embernek, valamint 120 vállalatnak nyújtott segítséget, összesen egymilliárd dollár értékben.
A CNBC-nek adott interjújában Alex Crompton, az Entrepreneur First szingapúri ügyvezető igazgató kiemelte, hogy
a csúcstechnológiai vállalatok sikeréhez kulcsfontosságú tényező a kutatóközpontok és egyetemek, valamint a magasan képzett szakemberek támogatása.
„Ami egyaránt megvan Hongkongban és Szingapúrban, az a rendkívül ambiciózus és tehetséges emberek sokasága. Az Entrepreneur First pedig rendelkezik azzal az előnnyel, hogy képes ezeket az embereket motiválni, és akik így a világ legnagyobb befektetői előtt prezentálhatják elképzelésüket" – fejtette ki Crompton.
A 2015-ben létrehozott Hongkongi Innovációs és Technológiai Hivatal felügyeli a város startup cégeit, ösztönözve az egyetemek, az ipar és a kormányzat közötti együttműködést. Tavaly a város pedig egy 2 milliárd hongkongi dollár értékű Innovációs és Technológiai Kockázati Alapot hozott létre azzal a céllal, hogy ösztönözze a kockázati tőke-befektetési vállalkozásokat a helyi beruházásokba.
Szingapúr nagyszerű hely, egy olyan régió a startupok számára, ami gyorsabban növekszik, mint bármi más. Ezen felül a kormány is rendkívül izgatott, amiatt, amit csinálunk"
– mondta a CNBC-nek Magnus Grimeland, az Antler startup támogató vállalat vezérigazgatója.
Az Antler összepárosítja a vállalkozókat a megfelelő befektetői társ-alapítókkal. Valamint a világ üzleti és tudományos szakembereinek mentori hálózatával is rendelkezik. A cég a jövőben évente akár harminc vállalatot kíván elindítani.