Ezzel a konferenciával lehet most a legnagyobbat kaszálni
![bitcoin, blockchain](https://cdn.origo.hu/2023/12/VcGDcs1HcSmRSAToLxiz_Tsgd7iLuvUglxRh4CIrkPk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJmZGI2OWM4ZTBkNDQ4ZTFhNTc1NDRhMmU0YWUyOTU5.webp)
A kriptovaluták népszerűsége mellett az ezek köré épülő előadások és konferenciák száma is megnövekedett, ráadásul a látogatók száma is megugrott.
A három évvel ezelőtti első Consensus konferenciának még csupán négyszáz érdeklődője volt, idén ennek a tízszeresét várják.
A látogatóknak azonban mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.
Ráadásul az elemzők úgy vélik, a témában szervezett sok konferencia lehet az egyik oka, amiért a bitcoin tavaly novemberben elérte a 10 ezer dolláros álomhatárt, igaz, azóta jócskán zuhant az ára, de még így is a négyszeresét éri, mint tavaly ilyenkor.
Az idei előadók illusztris listája is jelzi, hogy a digitális fizetőeszközök iparága jelentős fellendülésnél tart.
A Twitter társalapítója, Jack Dorsey, akinek a mobil fizetési társasága, a Square idén dobta piacra első kriptovalutáját is előadást tart a háromnapos konferencián.
Michael Oved, az AirSwap virtuálispénz-váltó társalapítója, valamint a Fluidity konferencia alapítója szerint, ha valaki ezen a konferencián előadást tart, arra felfigyelnek és számolnak vele. Majd hozzátette a CNBC-nek, hogy ő szándékosan kínálta olcsóbban a belépőket a saját konferenciájára (150 és 250 dollár, vagyis 39 és 65 ezer forint között), a rendezvényen egyébként idén 700 ember vett részt.
Azonban nem mindenki örül a kriptovaluták köré épülő konferencia-iparágnak: az Ethereum társalapítója, Vitalik Buterin áprilisban Twitter üzenetében jelezte, hogy nem megy el az idei Consensus rendezvényre a magas jegyárak miatt.
Amber Baldet, a JP Morgan blockchain részlegének vezetője szintén kritizálta az egyre költségesebb virtuális pénzekre szakosodott konferenciákat.
Az egész iróniája, hogy a magas belépőárral operáló rendezvények azok, amelyek a legkevésbé fizetnek az előadóiknak
– írta Twitter-üzenetében. Baldet a héten két konferencián is részt vesz, és elmondása szerint egyiken sem kap honoráriumot.