Miután a szankciók elvágták a külföldi keresletet, az észak-koreai szén ára meredeken zuhanni kezdett. Ez a kiváltó oka annak a fejleménynek, amelyről a hírportálnak nyilatkozó források számoltak be.
A szénbányászatból élők most sokkal kevesebb pénzt kapnak az energiahordozóért, mint korábban. A helyzet komoly: családok megélhetése került veszélybe, ezért azok gyerekeiket is bevonják a munkába, hogy az általuk kitermelt mennyiség kompenzálja az árcsökkenés miatt kieső bevételt.
Ez a magyarázata annak, hogy iskolás gyerekek reggelente, vagy épp hajnali órákban, nem az iskolába indulnak, hanem a szénfejtőkbe.
A szén kitermeléséből és eladásából élő családok ugyanis nagyon megsínylik az árzuhanást. Így, ugyanazért a bevételért, jóval nagyobb mennyiséget kell értékesíteniük, mint korábban, amihez pedig utódaik segítségére is szükség van.
A beszámolók szerint, a gyakran tíz év körüli gyerekek az anyjuknak segítenek a szén szállításában.
Iskolatáskáikban nem egyszer 15-20 kilogramm szenet visznek és naponta ötször fordulnak.
A jelenségről a tapasztalatok a világtól elzárt ország egyik nyugati tartományából, Phjongan-ból származnak. A beszámolók szerint, itt a szenet közvetlenül értékesítik a leginkább vállalkozóként leírható szénkitermelők, akiknek – és családjuknak – ez jelenti a fő bevételi forrást.
Egy táskányi szén 1000 wont, azaz kb. 12 dollárcentet ér a vásárlóknál. Ez 20-25 forintnak felel meg. A kukorica kilogrammja jelenleg 25 dollárcent körül mozog.
A szankciók előtt jobban megérte szenet bányászni Észak-Koreában. Az is bevett gyakorlat volt, hogy valaki fizetett alkalmazottakkal végeztette a munkát. Most viszont
nem találni olyan „vállalkozót”, akinek lenne arra lehetősége, hogy fizetésért alkalmazzon másokat.
A beszámolók azt is megerősítik, Észak-Phjongan-ban a gyerekeknek is egyre korábban kell kelniük ahhoz, hogy segíthessenek szüleiknek a szén értékesítésében. A szénből élő családoknak, úgy tűnik, nincs más választásuk, mint a gyerekeket is bevonni a munkába. Az ő feladatuk, hogy az előző napokban a termelés helyéről elhordott szenet eladják. Ezért gyakran ajtóról ajtóra járnak, közvetlenül értékesítve azt a háztartásoknak.