Az ausztráliai székhelyű BHP bányaóriás a világ minden táján működik és termel ki nyersanyagokat. Emellett több mint 60 ezer dolgozót és szerződéses partnert foglalkoztat, és bár sokak fejében élhet még a régi kép arról, hogyan is folyik a bányászat, a technológiai változások ezt az iparágat sem hagyták érintetlenül – írja a CNBC.
Miként a BHP technológiai vezetője, Diane Jurgens hangsúlyozta, az iparágnak szembe kellett néznie azzal a hatalmas kihívással, hogy
a világgazdaság növekedése rendkívül erős keresletbővülést hozott, ahogy a globális népesség mellett az életszínvonal is megnőtt.
Következésképpen a szektor szereplőinek folyamatosan újítaniuk kellett ahhoz, hogy fenn tudják tartani a stabil kínálatot és megmaradjanak megbízható kitermelőknek. Ehhez azonban nem lehetett megkerülni a technológiai innovációt sem.
Éppen ezért a BHP is igyekszik lecsapni a forradalmi technológiai újításokra. „Sokan meglepődnének, ha tudnák, milyen jelentős mértékben használ föl a bányaipar különböző technológiai újításokat és innovatív megoldásokat" – tette hozzá Jurgens.
Ezek közé tartoznak például az önjáró teherautók, melyek akár 250 tonnányi nyersanyagot is képesek megmozgatni, vagy az automatizált fúróberendezések. A BHP tehát a teljes ellátási láncában alkalmaz fejlett technológiai megoldásokat – hangsúlyozta a technológiai vezető. Jó példa erre azoknak az eszközöknek a beépítése a munkába, melyek hatékonyabban tudják föltérképezni, hogy mi van a föld alatt, és így a cég könnyebben találja meg és termeli ki az egyes nyersanyagokat.
Ráadásul már ma is érezhetők a technológiai fejlődés hatásai. Egy tavaly novemberi cikkben éppen Jurgens emelte ki, a nyugat-ausztráliai vasércbányák automata fúrói nemcsak a termelési produktivitást növelték meg, de az amortizációs és karbantartási költségeket is csökkentették.
Az innovációk emellett közvetlen hatást gyakorolnak a vállalatnál dolgozók munkakörülményeire is.
A társaság például használ olyan „okossisakokat" a chilei Escondida rézbányában, melyek elemzik a munkások agyhullámait, és ezzel jobban monitorozható a kimerültségük.
Ezzel együtt az automata fúrókészülékek azt is lehetővé teszik, hogy a gépet felügyelő dolgozónak ne kelljen a hőségben ülnie egész nap a gép mellett. Most már gond nélkül lehetséges, hogy a szakember egy irodában üljön, és egyszerre felügyeljen három fúróberendezést is. Ezzel pedig a munka nem csupán sokkal kényelmesebb, de sokkal biztonságosabb is – tette hozzá Jurgens.