Az Európai Unió Tanácsa sajtószolgálatának csütörtöki tájékoztatása szerint a pénzmosás elleni fellépést büntetőjogi eszközökkel segítő új szabályok definiálják a pénzmosással kapcsolatos bűncselekményeket, és meghatározzák a szankciókat is.
Az irányelvek felszámolják az igazságügyi és rendőrségi együttműködés előtt álló akadályokat a pénzmosási bűncselekményekkel kapcsolatosan a határokon átnyúló nyomozások esetében.
Harmonizálják az uniós szabályokat a nemzetközi kötelezettségekkel, különösen azokkal, amelyek az Európa Tanács pénzmosásról, a bűncselekményből származó jövedelmek felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról, valamint a terrorizmus finanszírozásáról szóló egyezményből fakadnak.
A megállapodás alapján a pénzmosás büntetési tételének felső határa 4 év szabadságvesztés lesz, de a bírák a szabadságvesztés mellett további szankciókat és intézkedéseket is kiszabhatnak.
A bűnszervezetben, illetve egyes szakmai tevékenységek gyakorlása során elkövetett bűncselekményeket súlyosbító körülményként kell számításba venni.
A tagállamok ilyen súlyosbító körülményeknek minősíthetik a pénzmosásban érintett vagyon vagy pénzösszeg értékét, illetve a bűncselekmény jellegét - például - a korrupciót, szexuális kizsákmányolást, kábítószer-kereskedelmet is.
Egyes pénzmosási tevékenységekért jogi személyek is felelősségre vonhatók lesznek, és többféle szankcióval - például a közfinanszírozásból való kizárással, igazságügyi felügyelet alá helyezéssel, bíróság által elrendelt felszámolással - sújthatók.
A szöveg ezen felül egyértelműbb szabályokat ír elő annak meghatározására is, hogy a határokon átnyúló esetekben,
melyik tagállam rendelkezik joghatósággal, a tagállamok közötti együttműködésre,
valamint az uniós ügyészségi együttműködési szervezet (Eurojust) bevonásának szükségességére vonatkozóan.
Az irányelvtervezet hatálybalépéséhez szükséges még az Európai Unió Tanácsának, valamint az Európai Parlament végleges jóváhagyása.