A családi cégek legnagyobb előnye, hogy gyorsabb a döntéshozás. Könnyebb megbeszélni és végrehajtani az üzleti stratégiát, és előny, hogy a családi eszköztárat, köztük a magánmegtakarítást is behozhatjuk a cégbe. A generációváltás, utódlás elősegítése érdekében szükséges a családi cégek letisztításának, a magán és céges vagyon szétválasztásának elősegítése. Az évtizedek óta működő családi cégek számára pedig szükség lenne olyan programokra, amelyek a beosztottak képzését támogatják, akkor is, ha éppen a fiatalabb családtagokat készítenék fel a munkába állásra - mondta Rudas László a Piacésprofit.hu-n.
Mivel a családi cégekben a munkavállalók elsősorban a családtagok, akik sokkal elkötelezettebbek, ezért a munkaerőhiány ezeket a cégeket kevéssé érinti. Ha azonban bővítésre kerülne a sor, ott már meg kell küzdeni a munkaerőhiánnyal.
Nyugat-Európában minden harmadik cég éli csak túl a generációváltást. Rudas László szerint az arány nálunk sem lehet jobb ennél, hiszen nincsenek állami támogatások. A skandináv országokban például olyan vouchert kapnak a cégek az államtól, amelyet tanácsadói szolgáltatásra válthatnak be a generációváltás elősegítésére.
A hazai cégek vezetői túl sokat vártak a fiatalítással, az utánpótlást pedig nem nevelték ki.
Az alapítók mostanában mennének nyugdíjba, és most már pánikszerűen keresik, kinek adhatnák el a céget, de ezek a vállalkozások aztán vagy elvesznek vagy feldarabolódnak.
Az átadást nehezíti, hogy a fiatalabbak inkább magasabb életszínvonalon szeretnének élni és nem feltétlenül szeretnének céget igazgatni.
Nem vonzó a számukra, hogy a pihenőidőben és a családi asztalnál is a cég dolgairól megy a társalgás. Hazánkban annak is kicsi a kultúrája, hogy a cégben elkülönüljön a menedzsment és az alapítók köre, pedig ez szintén megoldás lehetne a generációváltásra.
Ha viszont a cég egy ismeretlen befektetőhöz kerül, az sokszor leépít, vagy feldarabolja a társaságot.
Problémát jelent a megfelelő jogi környezet hiánya is.
Például lehetnének olyan adásvételi konstrukciók, amelyek alapján az új tulajdonos bizonyos feltételekkel veszi át a céget,
például garantálja, hogy hosszú távon megtartja az alkalmazottakat, nem adja el a cég vagyontárgyait. Ha ezt nem tudja teljesíteni, a cég visszaszáll a korábbi tulajdonosra. Nálunk azonban visszafordíthatatlan a vállalat eladása.
A témáról bővebben is olvashatnak a Piacésprofit.hu oldalán megjelent interjúban.