Egyre több cég ellenőrzi a munkára jelentkezők hitelképességét

állásinterjú
Meeting for coffee, dayplaner on table
Vágólapra másolva!
Egy tanulmány szerint – amit a CareerBuilder álláskeresési portál végzett – minden harmadik munkáltató ellenőrzi a hozzá jelentkezők pénzügyi helyzetét. A Wisconsin Egyetem kutatói szerint ez azonban negatívan érintheti az alacsony jövedelemmel rendelkező amerikaiakat.
Vágólapra másolva!

A felvétel előtti hitelellenőrzés tovább nehezíti az álláskeresést azoknál a munkanélkülieknél, akiknek már így is rossz a pénzügyi megítélése. Ez pedig adósságcsapdához is vezethet, hiszen állás nélkül nem fogják tudni visszafizetni a hiteleket, vagyis a hitelbesorolásuk tovább romlik.

Ez pedig havonta 2,3 százalékos bevételcsökkenéshez vezethet a munkavállalóknál egy tíz éves periódus alatt – állítja a Nemzeti Gazdaságkutató Hivatal most közzétett jelentése.

A jelentés a DEMOS progresszív politikai csoport korábbi kutatási eredményeit támasztja alá: az alacsony jövedelmű háztartásokban élők tíz százalékát rossz hitelbesorolása miatt utasították el.

Illusztráció Forrás: PhotoAlto/Eric Audras

A probléma megoldására Elizabeth Warren Massachusetts-i szenátor egy törvényjavaslatot kíván benyújtani, amely megtiltaná ezt a gyakorlatot. Ugyanakkor számos állam – Kalifornia, Connecticut, Illinois, és Washington – már korábban korlátozta a hitelezési adatok felhasználását az álláskereséseknél

Columbia és New York államban pedig teljesen be is tiltották.

A korlátozások sikerét igazolja, hogy azokban az államokban, ahol bevezették, a munkavállalók sikeres munkakeresés után javítani tudtak hitelminősítésükön.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!