Az ajakrúzsnak évezredekre visszanyúló kultúrtörténete van, emlékeztet összeállításában a Quartz. Például – a források szerint – Puabi királynő, az egykori Ur városának uralkodója (ma Irak területe) vörös sziklák porából és ólompasztából készült keverékből festette ajkait, mintegy 3500 évvel ezelőtt. A királynő annyira ragaszkodott rúzsához, hogy szolgáival együtt azt is mellétemették.
Kínában 1000 környékén méhviaszból állítottak elő hasonló célú készítményt.
Párzisban 1870-ben mutatták be az első viaszalapú rúzst. A termék néhány évtized múlva a női egyenjogúsági mozgalmak szimbóluma lett, az 1910-es években New Yorkban a szüfrazsettek piros ajkakkal való felvonulása lényegében demonstrációs értékkel bírt.
A rúzs kulturális és történeti vonatkozása számos érdekességet rejt magában. Ám bárhogy is, az bizonyos,
napjainkra óriási gazdasági jelentőségre tett szert.
Ezt igazolják az alábbi számok.
Egy ajakír elkészítésnek átlagos költsége 2,5 dollár (kb. 675 forint) körül mozog. Ehhez képest – mutatja be ez az összeállítás – az ára a terméknek ennek többszöröse is lehet. Sőt, a gyártási és az értékesítési ár között akár tízszeres vagy ennél is magasabb lehet a szorzó.
A jelenlegi legdrágább, kereskedelmi forgalomba került ajakrúzs egyébként a La Bouche Rouge nevű, meglehetősen fiatal cégé. A vállalkozás mögött több nagyvállalatnál tapasztalatot szerző szakemberek állnak, akik – elmondásuk szerint – megcsömörlöttek attól, hogy a termékek jelentős része ugyanazon a gyártósoron készül, csak épp több márka logójával is forgalomba kerülhet. Állításuk szerint termékük a fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve készül.
Ezzel is magyarázható, hogy egyetlen kis tubus ára 160 dollár, azaz több mint 40 ezer forint is lehet.
Való igaz, a rúzsgyártás nem feltétlenül a környezetbarát tevékenységek tankönyvi példája. Például ahhoz, hogy 1 kilogramm, a vörös színt biztosító kárminmassza elkészüljön, 90 ezer bíbortetűre van szükség. A kármin- vagy bíborvörös festék a kokcsinella nevű színezékanyagból nyerhető, ehhez pedig a fügekaktuszokon élősködő bíbortetű nőstényeinek porítmányát használják.
A rúzspiac globális nagyságrendje 2017-ben elérte a 11,2 milliárd dollárt, azaz a több mint 3000 milliárd forintot az Euromonitor International szerint.
Ezt pedig óriási növekedés előzte meg: 2012 és 2017 között a piac elképesztő, 82 százalékos mértékű erősödést produkált.
S még egy adat: a Heathrow repülőtéren (talán meglepő, de európai viszonylatban is itt a legnagyobb a kozmetikai termékek választéka) 1400-nál is több különböző rúzsfajtából lehet válogatni.
A rúzsok elkenődése egyébként, szinte azok modern történetének elejétől, nagy kihívást okozott a gyártóknak. Mígnem 1939-ben egy bizonyos Max Factor jr. bemutatott egy speciális tesztgépet, amelynek segítségével ellenőrizhetővé vált, hogy az adott készítmény milyen mértékben kenődik el – mégpedig a csók erejétől függően (a gép a nyomáskülönbséget érzékelte). Factor nagy bánatára azonban 10 évvel később egy kémikus előrukkolt az elkenődésmentes rúzzsal.
S hogy mi köze a rúzshasználatnak és a gazdaságnak egymáshoz?
Az összefüggés fordított előjelű. Azaz minél gyengébben teljesít a gazdaság, minél vészterhesebb idők közelegnek, a nők annál inkább vásárolják a rúzsokat.
Ezt a jelenséget „rúzs-effektusnak” hívják.
Nevét Leonard Laudertől, az Estée Lauder akkori elnökétől kapta 2001-ben. Lauder szerint megfigyelhető, hogy az eladások és a gazdaság állapota között fordított előjelű összefüggés van.
Arról nincs információ, hogy igazolták-e tudományos módszerekkel is a rúzs-effektust, annyi azonban bizonyos, a 2008-as válság utáni adatok alátámasztják ezt a teóriát. Azok szerint, akik elfogadják ennek létét, mögöttes magyarázata pszichológiai jellegű, és a „megfizethető luxus” kategóriájával írható le. Vagyis a rúzs még azon „luxustermékek” közé tartozik, amiket a vásárlók nehéz időben is megengednek maguknak, sokkal inkább, mint mást „luxustermékeket”, amelyekről ilyenkor lemondanak.