A Euronews riportjából kiderül, hogy ez csak Kelet-Afrikában 250 millió palackot jelent évente.
Ennek a mennyiségnek a 25 százalékát a cég még idén, a fennmaradó részét pedig 2030-ig teljesíti.
A vállalat ezzel az országok környezetvédelmi törekvéseihez csatlakozik. Ahogy az Origo megírta, például Kenyában tavaly megtiltották a műanyag szatyrok forgalmazását, és a gyártók szerint a műanyag palack lesz a következő, amit beszüntetnek.
A Coca-Cola pedig újrahasznosító üzemet akar nyitni Kenyában, ahogyan ezt Ugandában már megtette. Oda nagyobb távolságból, Ruandából és Dél-Szudánból is szállítanak műanyag hulladékot.
Az ottani üzem egyik vezetője arról beszélt, hogy egyre nagyobb a kereslet a műanyag palackok iránt. Ennek oka, hogy sok gyártó ugyanilyen palackokat használ, és örülnek, hogy megkapják helyben, nem kell külföldről importálniuk azt.
A helyben megvalósuló újrahasznosítás pedig sok helyi megélhetéséhez járul hozzá.
Ez utóbbi vonatkozás különösen fontos azokban a szegény államokban, ahol sokak legfőbb jövedelemét jelenti a részben illegális hulladék hasznosítása, illetve az arra való előkészítés.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet vonatkozó jelentése szerint a fejlődő országokban körülbelül 15-20 millió ember él szemétgyűjtésből.
Szakértők szerint, ennek a szektornak a megszervezésével a hulladék újrahasznosítása jelentős szerepet játszhatna a társadalmi felzárkóztatásban.