Gyöngyhalászat van, hivatalos nyelv nincs a világ második Észak-Koreájában

St. Mary's Catholic Cathedral on Harnet Avenue, Asmara, capital of Eritrea, Africa

A kontinens történetének egyik legvéresebb konfliktusa zárulhat le Afrikában, azzal, hogy keleti térségének két, különösen szegény országa, a napokban aláírta a fegyveres harcokat lezáró békemegállapodást. Etiópia és az alig pár évtizedes függetlenségre visszatekintő szomszédja, Eritrea, eredetileg egy területi vita miatt bonyolódott egymással harcokba. Az elhúzódó ellenségeskedés közben szomszédaikkal is hol rosszabb, hol jobb viszonyt alakítottak ki, melynek részbeni oka az volt, hogy a felek - külső támogatókat keresve - egymást, illetve ellenlábasuk szövetségeseit vádolták terrorizmus finanszírozásával. A szokatlanul gyors, nyáron indult békefolyamat mostani mérföldköve után felmerül a kérdés: elérkezett-e az esélye annak, hogy a világ - Észak-Korea után - második legelzártabb, egyben a világ egyik legszegényebb országa is a békés prosperálás útjára lépjen?

Afrikai viszonylatban a leginkább példaértékűnek, de a mérvadó értékelések nemzetközi szinten is elismerésre méltónak tartják Eritrea országának teljesítményét két dologban. Az egyik a már-már utópisztikusan békés együttélése az ország vallási és különböző etnikai csoportjainak, illetve nyelvi közösségeinek. Ez nem azt jelenti, hogy az ország Magyarországnál mintegy harmadával nagyobb területén nincsenek olyan körzetek, ahol lappangó vagy nyílt feszültség van az egyes közösségek között, hanem azt, hogy a helyzet alapvetően nyugodt és kiegyensúlyozott, és nem kell váratlan zavargásoktól, etnikai összetűzésektől tartani.

A másik a közbiztonság kérdése. Eritrea nemcsak a világ egyik legszegényebb, de egyben legbiztonságosabb országa is. A kalandvágyból, vagy valamilyen munkával, esetleg hivatással összefüggő okból odatévedő külföldieknek ugyan nem ajánlják az utazást az ország egyes térségeibe, de a nagyobb városok kapcsán az tapasztalható, ami kontinensszerte ritkaságszámba megy: az utazót nem hogy lebeszélni kell, hanem egyenesen bátorítani érdemes arra, hogy önállóan kószálva fedezze fel, például Aszmara, a főváros, XIX. század végi olasz gyarmati örökségét az építészetben vagy a tárgyi kultúrában. Ha van helye a Földnek, ahol biztosan nem lesz baja a kalandornak nézelődés közben, nem támadják meg, még csak ki sem zsebelik, akkor az ez - mondják egyesek.

Aszmara katedrálisa: az ország fővárosa kifejezetten kellemes klímájú, 2000 méter tengerszint feletti magassággal Forrás: AFP/robertharding/Michael Runkel

Mindennek persze ára van, mégpedig nagy.

Eritreát a nemzetközi sajtóban gyakran hasonlítják a Föld legelzártabbnak tartott, névleg kommunista berendezkedésű diktatúrájához, a Kim-dinasztia irányította Észak-Koreához. Bár sokan vitatják az összevetés megalapozottságát, a két ország gyakorlatai között sok az egyezőség. Többek között épp a közbiztonság kérdésében is: a vasszigorral irányított állam rátelepül polgáraira, mindennapi életükre - Észak-Koreában masszív ideológiával is -, durva büntetésekkel megtorolva a legcsekélyebb kihágásokat vagy a hivatalostól eltérő, alternatív véleményeket is az országról és annak dolgairól.

Az eritreai nem aljas utcáknak a világ egyik legkeményebb diktatúrája az ára, ahol például a vallási szabadság még törvényszinten sem létezik, a kormányzattól eltérő vélemény hangoztatása föld alá ásott vagy tűző napra telepített konténerbörtönt jelent, a koldusszegény, mintegy 6 millió fő körüli lakosság megtermelte szerény GDP jelentős része pedig katonai kiadásokra megy.

Eritreát azonban az onnan első kézből származó beszámolók szerzői mégsem tartják depresszív, kilátástalan helynek.

Sőt, az útibeszámolók szerint lakói alapvetően barátságosak, ha az oda tévedő tartja magát a konzervatív viselkedési szabályokhoz.

Földrajzi adottságai és a jellemzően békés társadalmi állapotok alapján Eritrea egy hosszú, nehéz, de prosperáló időszak elé nézhet az Etiópiával most megkötött béke mentén.

Piaci életkép a fővárosban Forrás: AFP/robertharding/Michael Runkel

Hosszú háborúskodás, gyors béke Afrika szarván

Abij Ahmed etiópiai miniszterelnök és Iszajasz Afeverki eritreai elnök Dzsiddában írta alá azt a békefolyamatot tartalmazó dokumentumot, amelynek pontos rendelkezéseiről egyelőre nem hoztak nyilvánosságra részleteket. Az aláíráson jelen volt Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg, António Guterres ENSZ-főtitkár és Sejk Abdalláh bin Zájid Ál-Nahajan, az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere is.

Korábban annyit közöltek a "dzsiddai megállapodásról", hogy az a júliusban a felek között létrejött történelmi kiegyezés további megerősítése.

Etiópia és Eritrea vezetői az elmúlt két hónapban - szinte meglepetésszerűen - gyorsan véget vetettek a két ország évtizedekig tartó ellenségeskedésének, és teljes mértékben normalizálták kapcsolataikat.

Júliusban megállapodást írtak alá a megbékélésről, majd a felek kölcsönösen újranyitották nagykövetségeiket. Szárazföldi határátkelőket nyitottak meg, ahol a buszok külön ellenőrzés nélkül áthaladhatnak utasaikkal, újraindították a repülőjáratokat, visszakapcsolták az állandó telefonösszeköttetést, és Eritrea beleegyezett abba, hogy megnyitja kikötőit a tengeri kijárattal nem rendelkező szomszédja előtt.

Szeptember elején már arról érkeztek híradások, hogy az eritreai Massawa kikötőjébe 20 év után először befutott az első etióp teherhajó, mely 11 ezer tonna eritreai cinkkel megrakodva indult tovább Kínába.

A korábban a háború miatt egymástól elszakított családtagok újra találkozhattak.

Families and friends reunite after 20+ years @Zalambesa#Eritrea#Ethiopia#HOA#Africapic.twitter.com/S1v3Qs8uLi

— Ghideon Musa (@GhideonMusa) 2018. szeptember 11.

Eritrea 1993-ig Etiópia része volt, amikor népszavazás eredményeképpen, évtizedekig tartó függetlenségi harc után elszakadt az anyaországtól. Öt évre rá, 1998-ban két háborút is vívtak egymással, a konfliktusban több tízezer ember meghalt. A 2002-ben Algírban kötött békemegállapodás feltételeit később az etiópiai kormányok elutasították, és a feszültség fennmaradt.

Etiópia és Eritrea kapcsolata nemcsak egymással, hanem gyakran szomszédaikkal is mélypontra jutott a harcok éveiben.

A két ország egymást kölcsönösen terrorizmus finanszírozással vádolta.

S míg Etiópia fegyveres erővel is igyekezett fellépni a szomáliai területekről átcsapó szélsőséges iszlamistákkal szemben, addig Eritrea szerint valójában támogatta azokat, hogy destabilizálja a térséget. Etiópia erre hasonló vádakkal válaszolt, az ország szerint az eritreai vezetés tényleges pénzeket juttatt a dzsihádistáknak, hogy azok aláássák országuk térségbeli fontosságát.

Massawa kikötője: az eritreai tengeri kapu a csak szárazföldön fekvő Etiópiának is fontos Forrás: AFP/Peter Martell

Eritrea pedig még Dzsibutival is összerúgta a port, amikor a parányi, de elhelyezkedésénél fogva fontos ország Etiópiával mélyítette el együttműködését árufuvarozási és kereskedelmi kérdésekben. A stratégiai elhelyezkedésű és nagy forgalmú Báb el-Mandeb-szoros Eritrea és a szomszédos Dzsibuti partjainál húzódik, a Vörös-tengert köti össze az Ádeni-öböllel és az Indiai-óceánnal.

A mostani békemegállapodás jelentőségét az mutatja, hogy az Arab-öböl menti országok egy része is magas szinten képviseltette magát azon.

Ezek az államok egyre nagyobb fontosságot tulajdonítanak a kelet-afrikai régiónak, erre utal az is, hogy az aláírási ceremóniát épp egy szaúd-arábiai nagyvárosban tartották. Abban, hogy megindultak a tárgyalások Eritrea és Etiópia között, állítólag az Egyesült Arab Emírségeknek is része volt, amely az utóbbi időben megerősítette katonai jelenlétét az eritreai Asszab kikötővárosban.

Ami politikailag a Kim-rezsim, gazdaságilag Kuba

Eritrea gazdasága kétségtelenül a világ egyik legkisebb teljesítményt produkálója. Az ország lakosságának mintegy 80 százaléka él a mezőgazdaságból, cirok, lencse, kukorica, gyapot termesztéséből, marha, juh, kecske tartásából. A szektor azonban a GDP alig 20 százalékát adja.

A többi az iparból és a kereskedelemből áll össze, legnagyobb részben pedig a szolgáltatásokból.

Az országnak jelentős tartaléka van például rézből, ezüstből, aranyból, cinkből, egy részét exportálja is. A készletek kitermelése ugyanakkor egyenetlen és technológiailag korszerűtlen, egy részük feltáratlan. Számottevő a textilgyártás, valamint egy-egy településen a buszok és háztartási gépek összeszerelése.

Egy olasz tulajdonú gyapotüzem Aszmarában Forrás: AFP/Jenny Vaughan

Rontja az ipari termelés mutatóit az is, hogy a háború miatt a visszafogottabb becslések szerint is, a hadsereg létszáma mellett, további 100 ezer főre tehető a hadviselésbe valamilyen módon bevont férfiak száma, akik hiányoznak a fizikai megterhelést jelentő munkakörökből. Bár a hadkötelezettség hivatalosan csak 18 és 49 éves kor között áll fenn, a beszámolók rendre arról szólnak, a rezsim meglehetősen nagyvonalúan kezeli ezt, és a férfiak egy részét a kötelező szolgálat után, vagy akár hadköteles koron túl is bent tartják szükség szerint a seregben.

Azt pedig, hogy harcok esetén lényegében bárkit kény és kedv szerint emelhetnek ki mindennapjaiból és küldhetik csatamezőre, adottnak veszi az aszmarai vezetés.

Pedig - és erre több jel mutat - a nyugati világban szalonképtelen diktatúra bizonyos részeredményeket fel tud mutatni. Viszonylag erős a szolgáltatási szektor, a hajójavításban például nagyon jó az ország.

A jövedelemadó mértéke néhány éve is csak 2 százalék körül mozgott, és ugyan a kormány 2 százalékos sápot vesz le a külföldön dolgozó eritreaiak hazautalt pénzeiből, ám ez azt is jelenti, hogy még e szegény országból is sikerül egyeseknek külföldön tanulni és ott egzisztenciát építeni.

A fő gond az, hogy az államnak fogalma sincs a modern gazdaságról. Még mindig abban gondolkodnak, hogy az állam irányítsa azt, és szinte teret sem hagynak a vállalkozásoknak"

- mondja a Spiegel Eritreáról szóló riportjában egy külföldi üzletember.

Az országban nagyon fontos a mezőgazdaság, minden negyedik eritreainak ez biztosítja a megélhetést Forrás: AFP/Steve Forrest

Az is tény, hogy a nagyon kevés gazdasági teljesítményből az állam - a tulajdonában álló cégeken keresztül - rengeteget felzabál, bevételeit pedig aránytalanul költi el. Az egyes adatsorok szerint, az állami kiadások közel 10 százalékát teszik ki a katonai kiadások, de a háborús években volt olyan év, amikor azok elérték az éves számla 25 százalékát. Nem meglepő, ha ezekről a mechanizmusokról sokan Észak-Koreára asszociálnak, másoknak pedig a karibi térség szocialista fellegvára jut eszébe.

Az egész inkább olyan, mint Kuba

- vélik egyesek a gazdasági vonatkozásokat értékelve. Kevés pénz, totális állami kontroll, az áttörésértékű gazdasági fejlődés lehetőségének, lényegében feladása mindezzel.

Pedig a növekedési számok így is biztatók. A Lloyds Bank szerint, Eritreában ugyan masszívan romlik a pénz, de az legalább kiszámítható: évek óta 9 százaléknyi, és a következő években is ennyi lesz az értéktelenedés mértéke. A GDP ugyanakkor - a háború ellenére is - nő, kisebb megtorpanásokkal. Idén például 5 százalékos mértékben. Míg 2015-ben 4,67 milliárd dollár volt a bruttó nemzeti össztermék, addig idénre már 6,86 milliárdot, jövőre pedig 7,76 milliárdot várnak az elemzők.

Az ország ásványkincsei mellett a turizmus lehet a másik alapja a jövőbeni növekedésnek.

Egyrészt - bár az országon belüli mozgás, illetve a főváros elhagyása engedélyhez kötött - számos értékes régészeti emlék található a területen, másrészt a Vörös-tenger eddig is kedvelt partvidéke alkalmas lehet az idegenforgalom fellendítésére.

A Vörös-tenger menti államokban nagyon fontos a gyöngyhalászat, Eritreában pedig nagy hagyománya van (illusztráció) Forrás: AFP/Yasser Al-Zayyat

A térség fő vonzereje a búvárkodásra és más vízi sportokra is alkalmas, Dahlak-szigetcsoport a partokhoz közel.

A mintegy 200 kisebb szigetecske potenciális turisztikai értéke nem vitatható.

Arról nem is beszélve, hogy a mezőgazdaságon belül fontos halászat is ide koncentrálódik. Ezekben a vizekben több száz halfaj él,

a halászok pedig cápára éppúgy rámennek, mint gyöngykagylóra.

A változatos halállomány megőrzésével, a jelenleginél fejlettebb, de kiegyensúlyozott halgazdálkodás folytatásával, a partvidék az egyik legfontosabb térséggé válhat, különösen úgy, hogy az ország szárazföldi területének jelentős része alkalmatlan mezőgazdasági művelésre.

A cikk folytatásában további részleteket olvashat arról, miért hívják Afrika Észak-Koreájának az országot, és arról, milyen jelek alapján várják sokan azt, hogy az 1993-as függetlenség után, beköszönthet a fejlődés korszaka. Lapozzon!