Kiderültek a debreceni BMW gyár fizetései, korlátozás jön a Coca-Colánál

Nyíregyháza, 2018. január 23. Kész gumicső geometriáját ellenőrzi 3D-s sablonnal egy szakember a ContiTech Magyarország Kft. nyíregyházi gyárának új, hűtő-fűtő tömlőket készítő üzemében a beruházás átadásának napján, 2018. január 23-án. Mintegy hatmilliárd forintból fejlesztette nyíregyházi telephelyét a Continental autóipari cégcsoporthoz tartozó ContiTech Magyarország, a cég egyebek mellett új kaucsukkeverő gyártósort, félkész terméket gyártó berendezést vásárolt és komplett járműipari termelési technológiát alakított ki. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
A héten egy 730 millió e-mailcímet tartalmazó dokumentum került ki az internetre, ráadásul nagyjából 22 millió jelszó is. Ez a történelem egyik legnagyobb adatszivárgása. Komoly változások történtek az autóiparban, hiszen a Volkswagen és a Ford bejelentette, hogy szövetségre lépnek. Itthon remekül teljesített az építőipar, és újabb autóipari beruházást jelentettek be. Varga Mihály pénzügyminiszter pedig elmondta, hogy egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata). A hét gazdasági összefoglalója.
Vágólapra másolva!

Továbbra is várakozáson felül teljesít a magyar gazdaság

Regős Gábor, a Századvég közgazdásza szerint Magyarországon nőtt legnagyobb mértékben a háztartások GDP-arányos nettó pénzügyi vagyona a többi visegrádi országgal összehasonlítva a válság óta.

illusztráció Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium államtitkára pedig azt hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság - az uniós átlagot jóval meghaladó - jó teljesítménye mögött a munkavállalókat, a vállalkozásokat és a családokat támogató átgondolt pénzügyi és adópolitikai lépések állnak. A legfrissebb adatok szerint a kitűzött céloknak megfelelően a gazdaság folyamatosan növekszik, a foglalkoztatás bővül, a munkanélküliség rekordalacsony szinten van.

Kiderült mennyit lehet majd keresni a debreceni BMW gyárban

A Hays Hungary adatai alapján egy pályakezdő mérnök a debreceni térségben jelenleg 350-400 ezer forint havi bruttó fizetésre számíthat, egy legalább hároméves tapasztalattal rendelkező kollégája 450-500 ezer forinttal kalkulálhat, míg egy vezető akár 600-650 ezer forinttal.

illusztráció Forrás: AFP/Jan Woitas

Vizkeleti László, a Hays Hungary csapatmenedzsere arra is felhívta a figyelmet, hogy Közép- és Nyugat-Magyarország között nincs jelentős eltérés, tehát nem keres többet egy mérnök Pest megyében, mint Győrben. Ezektől csak a kelet-magyarországi régió tér el.

Újra meghódítaná a piacot a Lada

Pataki András, a Lada Hungary Kft. vezetője elmondta, hogy a cég rövid távú célja, hogy a márka piaci részesedése elérje az 1 százalékot Magyarországon, hosszú távon pedig a 3 százalék megszerzésére törekednek.

illusztráció Forrás: AFP

A társaság tavaly 879 új autót értékesített Magyarországon, így a Lada a piac 0,6 százalékát fedte le. Ez az eredmény némileg elmarad a 2017-es teljesítménytől, amikor 1065 járművet tudtak eladni.

773 millió e-mail-címet és jelszót loptak el

A Troyhunt.com számolt be elsőnek arról, hogy a napokban az egyik felhőalapú szolgáltatás rendszerébe (MEGA) feltöltöttek egy 12 ezer fájlt tartalmazó 87 gigás dokumentumot, amely összesen 773 millió e-mail-címet és jelszót tartalmazott.

illusztráció Forrás: AFP/Science Photo Library/Igor Stevanovic

Troy Hunt szerint 2,6 milliárdra tehető az összes érintett és kiszivárgott e-mail-cím, valamint jelszó, és 1,1 milliárdra az egyéni e-mailek és jelszavak kombinációjának száma.

Elindult a gyorsjelentési szezon

A Netflix csalódást okozott és esésnek indult a vállalat részvényének árfolyama, miután bejelentették, hogy a vártnál kisebb bevételt értek el és kevesebb előfizetőt szereztek. Szintén elmaradt a várakozásoktól a JP Morgan Chase.

illusztráció Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Tobias Hase

Pozitív csalódás volt viszont a Goldman Sachs. A befektetési óriásbank vártnál jobb eredménye a részvénykereskedésnek köszönhető, ami ellensúlyozta a kötvénykereskedelem gyenge teljesítményét.

Idehaza egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója

Varga Mihály pénzügyminiszter a héten elmondta, hogy egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata), január elsején több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Felidézte, hogy az Európában is példaértékűnek számító adótípus 2013 január elsejével indult, akkor 76 ezren választották. Mára Magyarország legnépszerűbb adófajtájává vált. Kezdetben a bevételi határ hatmillió forint volt, ez megduplázódott. Idéntől sokkal egyszerűbbé és kedvezőbbé vált a szabályozás, hiszen a kata és már az alanyi áfamenteség bevételi határa is 12 millió forint.

A Nike okoscipőt mutatott be

A Nike héten bemutatta okoscipőjét, ami nemcsak adatokat gyűjt a használatról, hanem idomul a viselő lábához is. A cipő talpába szereltek egy processzor, kisegítő áramköröket és egy kis motort, ami a felsőrész lábfejre igazításáért felel.

illusztráció Forrás: AFP/Getty Images/Jeff Zelevansky

Emiatt a cipőt időnként tölteni kell, bár a Nike szerint akár 10 napig is el lehet benne sétálni egyetlen töltéssel. A vállalat szerint a termék először februárban lesz elérhető a nagyközönség számára, 350 dollárért, ám a kereskedelmi forgalmazás részleteiről egyelőre nem derült ki több.

Szövetségre lép a Volkswagen és a Ford

A Ford Magyarország és a Porsche Hungaria közös közleményében ismerteti: a Volkswagen vezérigazgatója, Herbert Diess, valamint a Ford vezérigazgatója, Jim Hackett megerősítette, hogy a két vállalat áruszállító haszongépjárművek és közepes méretű pickupok közös fejlesztését tervezi a globális piacokra – akár már 2022-től kezdődően.

illusztráció Forrás: AFP/John Macdougall


A cégek várakozása szerint ez az együttműködés 2023-tól kezdve hoz majd magasabb, adózás előtti működési eredményt. Az együttműködés keretében a Ford tervezi majd mindkét vállalat közepes méretű pickup modelljeit.

Napi 11 milliárd forint feletti forgalom a hazai tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) újra megrendezte a hazai tőkepiac egyik legkiemelkedőbb eseményét, a BÉT Legek 2018 rendezvényét. Díjat kapott többek között az OTP, a Konzum, az Erste és a Mol is.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a BÉT50 konferencián Forrás: Origo

A BÉT 2018-ban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a legtöbb külföldi börzéhez viszonyítva. Az átlagos napi részvénypiaci forgalom elérte a 11,4 milliárd forintot, 6,7 százalékkal meghaladva a 2017-es értéket.

Szigorú korlátozást vezetett be a Coca-Cola

A jogszabályi előírásoknál is szigorúbb önkéntes kereskedelmi korlátozást vezetett be a Coca-Cola Magyarország: januártól csak kalóriamentes vagy alacsony kalóriatartalmú italokat értékesítenek a középiskolák számára.

illusztráció Forrás: AFP/CrowdSpark/Denis Thaust

A cég az általános iskolák részére már több mint egy évtizede kizárólag ásványvizet, illetve magas gyümölcstartalmú ivóleveket árusít.

Újabb autóipari beruházás Magyarországon

Újabb autóipari beruházás valósulhat meg rövidesen Komárom-Esztergom megyében, a NIPÜF tatabányai ipari parkjában.

illusztráció Forrás: MTI/Balázs Attila

Az ehhez szükséges telket a NIPÜF Csoport értékesítette a hazánkban több mint két évtizede jelen lévő, és jelenleg 520 főt foglalkoztató Otto Fuchs Hungary Kft.-nek. A 20 hektáros területen több tízezer négyzetméteres gyártóüzem jöhet létre.

Megérkezett az új 50 ezer forintos érme

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Szent Piroska tiszteletére 50 000 forint névértékű arany és 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki, amelyek az Árpád-házi magyar szenteket bemutató gyűjtői sorozat második tagjaként, a 2017-ben megjelent Szent Margit-emlékérmét követik. Az emlékpénzeket Király Fanni ötvösművész tervezte.

illusztráció Fotó: Origo

Az emlékpénzérmékkel a jegybank történelmünk egyik kiemelkedő, bár méltatlanul kevésbé ismert szentje előtt tiszteleg. Az arany- és a színesfém változat azonos érmeképpel rendelkezik, csak értékjelzésükben térnek el.

Lassult az infláció, tarolt az építőipar

A KSH legfrissebb jelentése szerint tavaly a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt. Decemberben átlagosan 2,7 százalékkal emelkedtek árak, azaz tovább lassult az infláció az októberi 3,8, és a novemberi 3,1 százalékos ütemről. Kiderült az is, hogy az építőipar termelése tavaly novemberben 27,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ami július óta a legélénkebb növekedés.

illusztráció Forrás: MTI/Marjai János

A héten kétszer emelkedett az üzemanyag ára. Szerdán a gázolaj ára 8 forinttal, míg a benziné 4 forinttal nőtt. Pénteken pedig 3 forinttal emelkedett a gázolaj ára, a benziné nem változott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!