Elbocsátások voltak a budaörsi Tescóban

Tesco
Budapest, 2018. szeptember 27. A TESCO Magyarország egyik áruházának homlokzata a főváros IX. kerületében, a Koppány utcában. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
A Tesco mintegy 30 dolgozójának mondott fel a budaörsi áruházban, a döntést az adott áruház átalakításával indokolták. Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke szerint a csoportos létszámleépítésben érintettek a felmondási idejüket töltik, azaz még dolgoznak.
Vágólapra másolva!

A Tesco Global Áruházak Zrt. az MTI érdeklődésére szerdán azt közölte: a Tesco a vállalati stratégiájával és a megváltozott vásárlói szokásokkal összhangban

2018-ban átalakította a budaörsi áruházat,

ezt követően most dolgozták ki az áruház méretével összhangban álló és fenntartható működési modellt. A változás leginkább az eladói munkaköröket érintette.

Illusztráció Forrás: MTI/Jászai Csaba

A vállalat közlése szerint a csoportos létszámleépítés a szakszervezetekkel való egyeztetés mellett a törvényi előírások betartásával történt. Hozzátették, a Tesco annak érdekében, hogy megkönnyítse a kilépők munkakeresését, több kiskereskedelmi céggel is felvette a kapcsolatot.

A KASZ elnöke megerősítette, hogy valóban tárgyaltak a Tescóval a létszámleépítésről,

elmondása szerint a korábbi gyakorlattal összhangban a dolgozóknak a törvényi előírásoknál jobb feltételeket tudtak kiharcolni, példaként a plusz 1 havi bért említette, amelynek a kifizetését a Tesco a végkielégítések átutalásán felül vállalta.

Illusztráció Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A Tesco közleményében arról is beszámolt, hogy február 23-án bezárták Győrben az Ipar utca 28. alatt található express üzletet.

Az express üzlet bezárásától függetlenül a Tesco Győrben továbbra is több áruházban várja a vásárlókat.

Karsai Zoltán a győri esetről elmondta, hogy itt a Tesco egyetlen munkavállalójától sem vált meg, mivel a körülbelül 7-8 érintett dolgozót a városban található többi Tesco áruházba helyezték át.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!