Tonnaszámra hasznosítják az e-hulladékot, csak közben belehalnak

DOBBSPET, INDIA - APRIL 11: (ISRAEL OUT) Old computers and electronic parts collect in piles at E-Parisara, an electronic waste recycling factory, April 11, 2008 in Dobbspet, 45 kilometers from Bangalore, India. India's growing digital economy has contributed to the amount of e-waste it generates. According to the Karnataka, a state pollution control board, more then 10 tones of electronic waste is produced in Bangalore alone every year and about 80 per cent of e-waste generated in the US is exported to India, China and Pakistan to be recycled. (Photo by Uriel Sinai/Getty Images)

Sajátos, egyszersmind nem könnyen megemészthető ellentmondástól terhes az e-hulladék feldolgozásának és hasznosításának egyik gyakorlata Indiában. A Quartzon megjelent, helyszíni riportokra támaszkodó összeállításból kiderül, hogyan válik még mérgezőbbé Delhi levegője, és hogyan megy tönkre sokak egészsége úgy, hogy közben példamutató arányban hasznosul a fejlett államok e-szemete.

A világon évente mintegy 50 millió tonna elektromos, illetve elektronikus hulladék (e-hulladék) keletkezik, ami 2050-re több mint kétszeresére, 120 millió tonnára emelkedik az ENSZ idén január végén kiadott jelentése szerint.

2017-ben a világ annyi e-hulladékot termelt, hogy a Föld valamennyi lakójára fejenként 6 kilogramm jutott abból.

Illusztráció Forrás: Getty Images/Uriel Sinai

Éves értéke pedig akkora, ami maga mögé utasítja sok ország GDP-jét is.

A számítások szerint évente mintegy 62,5 milliárd dollárt, azaz nagyjából 17 500 milliárd forintot hajítanak a szemétbe e-hulladék formájában.

E szeméttípus értékét elsősorban azok a fémek adják, amelyek kábelek, alkatrészek formájában vannak a hulladékban. Csak egyetlen adat ennek jelentőségéhez: a világ teljes aranyának 7 százaléka található elektromos hulladékban. Egy tonnányiban nagyjából százszor annyi van az értékes nemesfémből, mint egy tonnányi aranyércben.

Ennek az óriási mennyiségű - és hatalmas értékű - szemétnek csak csekély hányada, mintegy 20 százaléka kerül be az újrahasznosítási folyamatokba évente. A többsége szeméthegyekben végzi, vagy informális úton hasznos a fejlődő országokban.

Indiai hulladékhasznosító munkás Bengaluruban Forrás: AFP/Manjunath Kiran

Csak az első lépéseknél tartanak

A világ legnagyobb e-hulladék temetői elsősorban az afrikai és ázsiai, fejlődő országok, ahol számos embernek jelent kockázatos, alacsony életszínvonalat nyújtó, de legalább biztos megélhetést a hulladékbiznisz. Ide elsősorban a fejlett térségekből - Európa, Japán, USA - érkeznek a leselejtezett elektronikus eszközök. Az Origo ebben a cikkében mutatta be a ghánai főváros óriáslerakóját, de az afrikai kontinensről példának említethető Nigéria is. Az országban mintegy 500 ezer tonna e-hulladékot dolgoznak fel évente, és a munkaügyi adatok szerint nagyjából 100 ezer ember, egyre inkább jogszerűvé és szabályozottá tett megélhetését jelenti az abban való munkavégzés.

A munka azonban még sok, mind a jogi környezet, mind a folyamatok megszervezése, mind pedig a munkakörülmények javítása terén.

Az elektronikus hulladék kezelése számos országban még gyerekcipőben jár ezen szempontok alapján.

Az egyik legnagyobb e-hulladék üzletet nem is az afrikai országok, hanem a rohamtempóban fejlődő India tudhatja magáénak. A hatalmas ország évente egyedül megtermel 2 millió tonnányi e-hulladékot, és emellé még rengeteget befogad fejlett országokból, elsősorban Ausztráliából.

Illusztráció Forrás: Getty Images/Uriel Sinai

Mintaország vagy belerokkanó környezet?

India az e-hulladék hasznosításának szempontjából talán a világ legellentmondásosabb országa. Az állam, amely 2010-ben még "csak" 800 ezer tonnát termelt abból, 2017-2018-ra feltornázta azt az említett 2 millió tonnára úgy, hogy közben tíz- és százezer tonnás szállítmányok érkeznek oda fejlett államokból.

A meghökkentő ebben az, hogy az e-hulladék java hasznosul is, csak épp nem a szabályozott, formális keretek között.

Az e-hulladék kezelésén lendített valamennyit a 2016-os új törvényi szabályozás, mely a korábbinál szigorúbb előírásokat adott a cégek és a hulladéklerakatok működésére a szeméttípus kezelése kapcsán. Ám több elemzés is azt állítja, hogy ez a sajátos siker nem ennek, hanem az illegális hulladékkezelésben dolgozó mintegy 200 ezer állampolgárnak köszönhető.

Illusztráció Forrás: Getty Images/Uriel Sinai

Az ebben dolgozó, általában szegényebb társadalmi rétegből származó, jellemzően iskolázatlan tömegek elképesztő, a nyugati normák szerint vállalhatatlan feltételek között végzik munkájukat - hasonlóan ahhoz, ahogy az indiai építőipari dolgozók, akikről az Origo ebben a cikkében írt.

A "kabadiwalas" vagy "raddiwalas" néven illetett dolgozók jellemzően a nagyvárosok külső részein, szemétlerakóknál vagy direkt az e-hulladék átvételére szakosodott óriási lerakatoknál dolgoznak. Az egyik ilyen terület Delhi városának Seelampur körzete, amely az ország egyik legnagyobb lerakata. Számítógépektől kezdve a légkondicionáló berendezésekig bezárólag, számos eszköz érkezik ide teherautók és kamionok platóján.

Seelmapurban több százan ügyködnek a hulladék körül, hogy kinyerjék azokból az értékes fémeket. Jellemzően puszta kézzel, szájmaszk vagy bármilyen más védőeszköz híján dolgoznak, gyakran gyerekek is a szüleikkel, napi 8-10 órát.

A fizetség ezért a veszélyes és egészségkárosító munkáért pedig rendkívül alacsony, naponta kb. 800 és 3000 forintnak megfelelő összeg.

Pontosabban ennyit lehet megkeresni a kinyert és leadott, újrahasznosítható fémmel naponta.

A helyszíni riportokból kiderül: egész családok élnek abból, hogy a műanyagot elégetve, kikotorják a maradékból az értékes fémet, és túladnak azon. Arany, platina, réz, ezüst és több más fémre vadásznak a hulladékhasznosítók, akik munkájuk során nemcsak saját egészségüket veszélyeztetik, hanem a nagyváros levegőjébe is káros, veszélyes anyagokat juttatnak az égetéssel.

Gyerekek árulják a megmentett elektronikus eszközöket Bengaluruban Forrás: Getty Images/Uriel Sinai

A beszámolókból kiviláglik: a dolgozók általában tisztában vannak azzal, hogy tevékenységük nem legális, a magukra és a környezetre gyakorolt káros hatásait ugyanakkor figyelmen kívül hagyják. Többen elmondták, rendszeresek a rendőri razziák például Seelmapurban is, és mivel tevékenységük törvénytelen, el kell kerülniük a lebukást, hiszen megélhetésük múlik azon.

Ezért gyakori, hogy éjjel próbálnak dolgozni, akkor, amikor a lebukásra állítólag kisebb az esély.

S hogy mit kezdenek a rengeteg, nem hasznosítható hulladékkal, amiből kiszedték a fém alkatrészeket?

Csatornákba, árkokba hordják azokat, majd amikor azok megtelnek, egyszerűen felgyújtják a halmot.

Egyesek szerint ilyenkor a fények Delhi másik végéből is láthatók.

Egy dolgozó leselejtezett számítógépeket és monitorokat válogat Forrás: Getty Images/Uriel Sinai

A helyi hivatalnokok azt mondják: tisztában vannak azzal, mi zajlik a körzetükben, ám sokat nem tehetnek a kérdésben. Azt is tudják, hogy az ebből élőknek általában komoly légúti problémáik vannak, hiszen munkájuk ártalmait közvetlenül és elsődlegesen ők szenvedik el.

Egyelőre nem látni, milyen lépéseket lehetne vagy kellene tenni a helyzet javítása érdekében.

A helyzet ellentmondásosságát mindenesetre jól mutatja, hogy míg az olyan fejlett országok, mint Ausztrália, viszonylag csekély arányban hasznosítja újra e-hulladékát, és inkább Indiába küldi azt, addig a fejletlenebb India lényegében példamutató arányban végzi azt. Igaz, erre több ezrek egészsége mehet rá minden évben.