Soltvadkert, 2019. március 8.
Dolgozó a Material-Plastik Kft. második gyártócsarnokában az átadási ünnepség napján Soltvadkerten 2019. március 8-án. Az 1989-ben alapított műanyagipari vállalkozás 6 ezer négyzetméteres új üzemcsarnokának 3,1 milliárd forintos költségéhez a magyar állam 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott.
MTI/Bús Csaba
Vágólapra másolva!
A Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatót adott ki a februári ipari termelői árakról. A növekedés 2,7 százalékos volt, leginkább a kőolaj világpiaci ára mozgatta a mutatót.
Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal az 2019 februárjára vonatkozó ipari termeléssel kapcsolatos ipari termelői adatokat.
A hivatal szerint az idei év második hónapjában
2,7 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak.
Mi okozta az emelkedést?
Az áremelkedés ütemét
a munkabérek növekedése,
a forint árfolyamváltozása és
a kőolaj világpiaci árának alakulása befolyásolta.
A belföldi értékesítési árak átlagosan 5,2 százalékkal nőttek.
Ezen belül a 67 százalékos súlyt képviselő feldolgozóipar árai 3,7, a 28 százalékos súlyú energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) árai pedig 8,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz mérten.
Dolgozó a Material-Plastik Kft. második gyártócsarnokában az átadási ünnepség napján Soltvadkerten 2019. március 8-án - Illusztráció Forrás: MTI/Bús Csaba
Az exportértékesítés árai 1,5 százalékkal nőttek az előző év februárjához képest.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!