Csúnyán mellényúlt az amerikai bank a közösségi médiában
![Ez a világ 15 legerősebb bankja – galéria, J.P. Morgan](https://cdn.origo.hu/2023/12/Jkjh8d1h-yJ9HEiivO-hTlr-otqWHScn7fRtrlKsVPY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwYWMzYjFhOTE1NzQ3NzdhNjA1NDEzMGE5MzBjMWZl.webp)
A hét elején az amerikai nagybank saját Twitter falára írt bejegyzést, amit hétfői motivációra keresztelt, és amiben gúnyolódik azokon, akik kávét vagy készételt vesznek, vagy taxit használnak ahelyett, hogy megtakarítanának.
A bejegyzést húsz perccel a közzététel után törölték, de még így is rengetegen fejezték ki nemtetszésüket a szöveg miatt.
A válaszolók közül többen nehezményezték, hogy míg a bank vezérigazgatója 29 millió dollárt (8,3 milliárd forint) keres évente, addig a dolgozók minimálbérhez közeli fizetést kapnak.
Míg számos hozzászóló egyszerűen úgy döntött, hogy bankot vált.
Többen utaltak arra is, hogy a Chase 12 milliárd dolláros mentőcsomagot kapott a szövetségi kormánytól a 2008-as pénzügyi válság idején, amit a következő évben kamatostul visszafizettek.
A bank nem válaszolt az újságírók megkeresésére.