Új reklámokkal erősít a hazai áruházlánc

CBA
Vágólapra másolva!
Április elejétől indul a CBA legújabb kampánya, amelyben ismét Icuka a főszereplő, de most egy teljesen új szerepkörben és környezetben lehet őt látni.
Vágólapra másolva!

A CBA legújabb kampányában a magyar kártya és vele együtt Bach Szilvia, azaz Icuka áll a
középpontban. A kampány előkészítése és megtervezése közel fél évet vett igénybe, amelyet Nyitrai
Márton filmrendező és Szilágyi Dániel, az Admiral Film belső kreatív vezetője közösen találtak ki.

Egy több platformon párhuzamosan futó, hosszú távú kampányt kellett megvalósítani, amely folyamatosan frissülő alapot nyújt az üzletlánc évközi akcióinak bemutatásához.

Mindezt a CBA sokak által ismert karakterével, Icukával a középpontban.

Forrás: Mate_Varga_Photography

A koncepció alapját jelentő 9 darab, egyéni tévéreklám megvalósítása és tervezése egyaránt egyedi volt, nem a szokványos gyártási módszertan szerint készült.

A filmek különlegessége, hogy minden egyes alkalommal csak a film végén kapjuk meg a tökéletes képet: kizárólag egyetlen pozícióból nézve állnak össze a kártya elemei egy teljes egésszé.

Ez a gyártási folyamat során többhetes előkészítési és tervezési fázist jelentett: első lépésben a magyar kártyákat kellett Icukával együtt megrajzolni, majd azok variánsait kellett pontosan és egy bizonyos perspektíva szerint lemodellezni, végül pedig látványtervbe illeszteni.

Forrás: Mate_Varga_Photography

Ez a gyakorlatban úgy zajlott, hogy a megrajzolt kártyák elemeit rétegelt alumíniumlapokra festették, majd azokat a térben milliméter pontossággal helyezték el.

Csak a díszletek felépítése és az elemek pontos elhelyezése több napot vett igénybe.

A cselekmény a dramaturgiával együtt épül fel: minden film első jelenetében látjuk a még nem
összeállt, több elemére szétbontott díszletet. Amikor a kamera elindul, azzal együtt Icuka is mozgásba
lendül, majd a jelenet végére megtalálja azt a pozíciót, amiben az elemek vele együtt állnak össze a
sokak által jól ismert magyar kártya képévé.

Forrás: Mate_Varga_Photography

Icuka szövege és útja, ahogy a cselekmény során eljut a legvégső pozícióba, filmenként változik.

Érdekesség, hogy a forgatási környezet végig látható marad, illetve, hogy szinte minden részben történik valamilyen különlegesség a szereplővel.

Így lesznek a tartalmak egymástól markánsan különbözőek, mégis egy koncepcióba illeszkedőek.
Zenei aláfestésként Antonio Vivaldi – A négy évszak című művének átdolgozása szolgált.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!