A díjátadót Szentesi Sándor a Sole-Mizo kereskedelmi igazgatója nyitotta meg, aki elmondta, hogy
az Év Boltja seregszemléjét a legrangosabb élelmiszeripari versenynek tartja.
Vidács Gyula a Magyar Franchise Szövetség elnöke, a zsűri elnöke úgy fogalmazott, hogy nehéz volt dönteni a színvonalasnál - színvonalasabb pályázatok között, és biztatta az idén nem nyert boltokat, hogy jövőre pályázzanak újra.
A nyertesek és értékelésük főbb kategóriánként:
Sarki bolt
Független bolt
Morgen - a holnap reggelizőhelye
Egyedi márkaarculat, széles egészségtudatos kínálat, ügyfélhűség és környezettudatosság ötvöződik a holnap reggeliző helyében, ahol hazai ízekkel, 11-13 féle saját készítésű, friss és kiadós szendviccsel, reggeli menükkel, frissen őrölt Lavazza kávéval, 2 fajta szénsavmentes limonádéval és a díjnyertes pannonhalmi VIS VITALIS ásványvízzel várják a vásárlókat.
Az üzlet címe: 9024 Győr, Kálvária út 25/A
Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 11
Munkatársak száma: 2
Az üzlet napi/havi vevőszáma: 95/2100
Kisbolt
Kereskedelmi lánchoz tartozó kisbolt
Reál Nyíregyháza - Letisztult térben otthonosan
Kényelmes, hatékony, széles tereivel szó szerint is új utakat nyit, hogy a vásárló komfortosan és otthonosan érezze magát. Tágas közlekedő terek élményszigetekkel, felfrissített hangulattal, modern vonalakkal és innovatív belső építészeti megoldásokkal. Intelligens technológiák, elektromos töltőállomás, bank automata, csekk automata, Nemzeti Dohánybolt várják a vásárlókat.
Az üzlet címe: Nyíregyháza, Kígyó út 1
Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 387 m2
Munkatársak száma: 24 fő
Az üzlet napi/havi vevőszáma: 1200
Független kisbolt
Ne pazarolj! - Jó pont a természetnek. Jó pont neked.
Nem csupán egy üzlet, de szemléletformáló, tudatosságra ösztönző is. Mára nélkülözhetetlen egy üzlet életében a fenntarthatóság, a környezet védelme, a hulladék csökkentése. Az üzlet teljes mértékben választ ad a környezettudatosságra, ugyanis a vásárlók saját csomagolóeszközeikben vihetik haza a kiválasztott árut. Saját edényeikbe, textilzsákjaikba kimérve tudnak élelmiszert vásárolni, pont annyit amennyire szükségük van. "A ne pazarolj! csomagolásmentes bolt és kávézó, amit a "zero waste" koncepció jegyében üzemeltetünk. A kávézó területe szemléletformáló programoknak, workshopoknak ad helyszínt és közösségi térként is funkcionál.
Az üzlet címe: 1027 Budapest Fő utca 79. f/6
Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 60 m²
Munkatársak száma: 4
Az üzlet napi/havi vevőszáma: kb. 70 / 1500 fő havonta
Szupermarket
Príma Áruház Mórahalom - innovatív - vevőbarát
A letisztult arculatú élelmiszer áruház széles szortimenttel és ezen belül prémium kategóriás termékekkel, helyben sütött pékárukkal, friss tőke- húsárukkal, egészségtudatos, és reform élelmiszerekkel, kézműves termékekkel várja a vásárlókat. Az üzlet területén csekkpont automata, vinotéka található. A vásárlók érintőképernyős LCD kijelzős monitor segítségével tájékozódhatnak a termékek allergén összetevőiről. Környezetbarát megoldások; térvilágítás helyett termék megvilágítás környezetbarát módon; élményvásárlás, innovatív megoldások és egészségtudatos táplálkozás.
Az üzlet címe: 6782, Mórahalom István Király út 10/A
Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 680négyzetméter
Munkatársak száma: 35fő
Az üzlet napi/havi vevőszáma: Napi vevőszám 850 fő heti vevőszám 26000 fő
Hipermarket
Auchan Budaörs hipermarket
16 ezer négyzetméteren 254 580 féle termék átlátható elrendezése modern környezetben. 3000 m²-en igazi piaci hangulattal, házhozszállítás és a hitelfelvétel, illetve kipróbálható termékekkel. Magas szintű gasztronómia és egészséges élelmiszerek találkozása. A hipermarket 7 pontján nagyméretű LED-kijelzők segítik a tájékozódást. Egészséges alapanyagokat kínáló kóstoló szigeteket, új hús- és haláru pultot is kialakítottak, és a látványkonyhával rendelkező halbisztróban friss halételeket lehet kóstolni. Emellett megújult a grill bisztró, ahol több mint 50 féle meleg ételből, napi menükből, szendvicsekből, desszertekből, salátákból választhatnak a vásárlók.
Az üzlet címe: 2040 Budaörs, Sport utca 2-4.
Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 16 000 négyzetméter
Munkatársak száma: 395
Az üzlet napi/havi vevőszáma: 9 000/ 280 000
Diszkont
Lidl Fehérvári út - Az ország legmodernebb Lidl üzlete
A hatékonyságot képviselő megoldások túlmutatnak az energiahatékony technológiák alkalmazásán és az ökológiai lábnyom csökkentésén.
Az üzlet kialakításánál elsődleges szempontot kapott a környezetbarát működés és az emberközpontú építészeti koncepció. Az épületet 140 m2-es egybefüggő üvegfelületen át ragyogja be a napfény, és a mesterséges fényforrások is takarékos LED technológiával működnek. A kialakítás a bolt munkatársainak munkáját is gyorsabbá teszi.
Az üzlet címe: 1116 Budapest, Fehérvári út 211.
Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 1323
Munkatársak száma: 30 fő
Az üzlet napi/havi vevőszáma: napi 2900, havi 87.000
Drogéria
Rossmann Aréna Mall - Új helyen, modern környezetben az Aréna Mallban
Bőséges helykínálat, kényelmes és átlátható elrendezés jellemzik a drogéria üzletet.
Az üzlet fókuszában a dekorkozmetika, a parfüm és a dekoráció áll, de kibővült egészséges saját márkás Genuss PLUS és enerBIO élelmiszer- és táplálékkiegészítő kínálattal is várja a Rossmann a vásárlókat. Az üzlet a második legnagyobb magyarországi Rossmann drogéria és parfüméria, amely a vállalat dinamikus expanziós stratégiájának részeként valósult meg.
Az üzlet címe: Aréna Mall, Budapest, Kerepesi út 9, 1087
Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 600 m2
Munkatársak száma: 9
Az üzlet napi/havi vevőszáma: 612/18111
Szakboltok
Édességbolt
Sweetic Csokoládé és Pop Bár - Harcolunk az emberek csokoládéhoz való jogaiért!
Megannyi saját készítésű kézműves finomság, a legjobb összetevőkből, helyben, manufakturális környezetben készített természetes, adalékmentes alapanyagokból, prémium minőségű édességek, helyben készített termékek, egyedi egységes markaarculat.
Az üzlet címe: 2310 Szigetszentmiklós Szent Miklós útja 7/b
Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 20 m2
Munkatársak száma: 2
Az üzlet napi/havi vevőszáma: 30-50/nap
„Bolt a boltban"
INGLOT smink üzlet
A legújabb trendek szerinti vibráló színek és textúrák, valamint saját fejlesztésű, a piacon egyedülálló- állatkísérletmentes, vegán és kizárólag európai termékek. Magas minőség 44 négyzetméteren.
Az üzlet címe: 1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 8-10.
Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 44,36 m2
Munkatársak száma: 4
Az üzlet napi/havi vevőszáma: 20
Pékség
Piknikség Békéscsaba
A Hely adottságaihoz és igényeihez igazodó, a város hagyományaival kooperáló üzlet, mely fúziója a hangulatos kávézónak és a csábító pékségeknek. A hagyomány tovább éltetésével, valamint gyorsan és magas technológiával készítenek friss és minőségi termékeket. A Digital Signage monitor segítségével tájékoztatják vásárlóikat az újdonságokról. A TurboChef pedig 0,5 perc alatt készíti el paninijeiket és melegszendvicseiket.
Az üzlet címe: 5600 Békéscsaba, Andrássy út 7.
Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 149,5 m2
Munkatársak száma: 12
Az üzlet napi/havi vevőszáma: 1100-1200
Reform
Neked adom az egészséget – Tibidabo
Az üzlet munkatársai szakmai tudásukkal támogatják az egészségtudatosság edukációját, elősegítik az egészségtudatos vásárlást, valamint speciális igényeket igyekeznek kielégíteni, melyek ételintoleranciából, érzékenységekből fakadnak, illetve autoimmun betegségekből származóan behatárolják a fogyasztható ételek körét. Finom termékekkel várja vásárlóit a gluténmentes pékség.
Az üzlet címe: 1088 Budapest Rákóczi út 11.
Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 45nm
Munkatársak száma: 5
Az üzlet napi/havi vevőszáma: 150/4000
Benzinkúti shop
Despar élelmiszerbolt Tárnok
A klasszikus kényelmi üzlet megvalósítása 143 m2-en, több, mint háromezer termékkel. Széles szortiment, a gasztronómia és a kiskereskedelem nívós ötvözete, vásárlóbarát kialakítás. Az üzletben a tankolás mellett kisebb-nagyobb bevásárlásaikat is elintézhetik a vásárlók.
A bevásárlás összeköthető egy kellemes étkezéssel is, hiszen a töltőállomáson egy gyorsétterem is működik, ahol a vendégek helyben készült PANOS szendvicseket, illetve a Dallmayr finom és méltán népszerű kávéit fogyaszthatják el.
Az üzlet címe: M7 autópálya 26km. Észak, 2461, Tárnok
Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 143 m2
Nyitvatartás: 0-24
Munkatársak száma: 11 fő
Az üzlet napi/havi vevőszáma: Napi vevőszám: 516, Havi vevőszám: 16.011 (Vizsgált hónap 2018. december)
Sarki bolt – Nébih különdíj
Mezőtúr értéke, közösségünk ereje - fókuszban a Túri Kamra
A bolt 15 négyzetméteren tradicinonális és helyi termékek széles kínálatával várja a vásárlókat, vagy akár házhoz is szállítja azokat. Hálózatba szervezték és összefogják a mezőtúri és környéki helyi termék előállítókat, a „Mezőtúri Míves Termék" védjegyrendszer bevezetésével közös megjelenést, egységes arculatot biztosítanak számukra. Elősegítik a helyi gazdáság erősödését, a termelők és a fogyasztók közötti direkt kapcsolatot. Célul tűzték ki a tudatos fogyasztásra nevelést és szemléletformálást. „Mezőtúr értéke, közösségünk ereje".
Az üzlet címe: 5400 Mezőtúr, Petőfi tér 1.
Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 15 nm
Munkatársak száma: 4 fő
Az üzlet napi/havi vevőszáma: 850-880 fő/hó
'Vevőre szabott megoldások' – Store Insider különdíj
Váci úti Manna
Budapesten a Váci úton található üzlet a „Mannákra" jellemző éjjel - nappali nyitvatartással rendelkezik. A belső bútorzat, kiválóan szemlélteti a Manna ABC-re jellemző fiatalos, dinamikus szemléletet. Színes választék, vajjal készült péksütemények, adalékanyag és tartósítószer - mentes, kovásszal készült kenyerek. „Erősíteni szeretnénk az "ez az én boltom" érzést. Polcrendszerük saját tervezésű, szürke színen alapul, több esetben LED világítással kiegészített. Emellett praktikusan tölthetőek meg áruval és a vásárlóközönség is könnyen átlátja azt, legyen szó például üdítőkről, vagy proteinszeletekről."
Az üzlet címe: 1133 Budapest, Váci út 96-98.
Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 180 m2
Munkatársak száma: 10 fő
Az üzlet napi/havi vevőszáma: 1100
'Újragondolt szupermarket' – Store Insider különdíj
Tesco-Globál Áruházak Zrt. Celldömölki boltja – Celldömölk SM
Tavaly duplájára növelték a frissáru területet, saját üzemeltetésű hús és csemege pultot alakítottak ki, megnövelték a különleges táplálkozási igényhez tartozó termékek választékát, és fejlesztettük a kasszarendszerünket. Egyedülálló, innovatív vásárlási módot kínálnak a Scan&Shop-al. Új design, környezettudatosság: a hűtő berendezések szén-dioxidos rendszerűvé alakítása, energiatakarékos LED-es lámpatestek. Innováció és technológia ötvöződik a kedves, barátságos és emberközpontú kiszolgálással. Újraálmodott szupermarket.
Az üzlet címe: 9500 Celldömölk Sági u. 41
Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 1.048 m2
Munkatársak száma: 23
Az üzlet napi/havi vevőszáma: 1.002/30.060
'Műemlék épület hasznosítása' – a Store Insider különdíja
110. számú SPAR szupermarket a Batthyány téri vásárcsarnokban
Az üzlet a közkedvelt Batthyány téri Vásárcsarnok főhomlokzatának felújításával párhuzamosan új belsőt is kapott, az üzletben mind a világítási, mind a hűtési technológiákat illetően energia-hatékony megoldásokat alkalmaztak. helyben fogyasztható és hazavihető hideg- és meleg ételek az üzlet saját éttermében. Az önkiszolgáló kasszák, a tágas terek, a modern csemege –, hűtő –, és grillpultok alakítják a 21. századi szupermarket belsőt patinás külsőben.
Az üzlet címe: 1011 Budapest, Batthyány tér 5-6.
Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 1533 m2
Munkatársak száma: 60 fő
Az üzlet napi/havi vevőszáma: 3600 fő/107000 fő
'Vevőbarát különdíj' - Store Insider
A szortiment kialakításakor a vásárlók igényeit figyelembe véve több olyan termék is megtalálható, amely az érzékeny vásárlók számára kedvez. Rendkívül széles a glutén- laktóz- valamint a cukormentes termékek kínálata. Az egészségmegőrzés filozófiáját tükrözi a bio élelmiszerek bőséges kínálata is. A környezetvédelem fontos szerepet játszik a mindennapokban. Az üzlet rendelkezik az ISO50001, az energiaköltségek és környezeti hatások csökkentésére vonatkozó szabványminősítéssel. Bio és natúrkozmetikai termékek széles kínálata segítőkész, szakszerű tanácsadásra
Az üzlet címe: 1051 Budapest, Arany János u. 30.
Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 299,36
Munkatársak száma: 11
Az üzlet napi/havi vevőszáma: Az üzletet átlagosan havi 20217, napi 795 vevő látogatja.
A közönségszavazás nyertesei:
A legtöbb szavazatot kapott üzlet:
Ne pazarolj! - Jó pont a természetnek. Jó pont neked.
A legtöbb pontot elért üzlet:
Patinás külsőben 21. századi belső - 110. számú SPAR szupermarket
A Nemzeti Dohányboltok versenyeredménye itt érhető el.