25 év múlva nem lesz elegendő víz Anglia lakosságának, ha a jelenlegi vízfelhasználási tendenciák folytatódnak. A Guardian című brit lap idézi a londoni Környezetvédelmi Ügynökség vezetőjét, Sir James Bevant, aki szerint figyelembe véve az éghajlatváltozás okozta hatásokat is, hamarosan komoly vízkrízis alakulhat ki az országban.
Bevan több dolgot állít, és egyik kijelentése sem biztató. Megítélése szerint a vízgazdálkodással foglalkozó cégek számára a legnagyobb működési kockázatot az éghajlatváltozás jelenti. Az előrejelzések szerint ugyanis 2040-re annyira rossz lesz a helyzet, hogy a nyári napok több mint fele melegebb lesz, mint a 2003-as nagy hőhullám idején, ami rekordmagas hőmérsékletet és aszályt hozott országszerte.
Bevan azt is hozzátette:
erre az évtizedre a folyók nagy része a jelenleginél 50-80 százalékkal kevesebb vizet fog szállítani a nyári hónapokban.
Az Egyesült Királyság népessége 2050-re 75 millióra emelkedik a jelenlegi 67 millióról, ami értelemszerűen a víz iránti kereslet növekedésével jár együtt. Bevan szerint nagy gond az is, hogy a jelenlegi vízfelhasználás rendkívül pazarló. Szerinte két évtizeden belül jelentős változtatásokat kellene véghezvinni a vízfelhasználási szokásokban, és a jelenlegi átlagosan napi 140 litert legalább 100 literre leszorítani, hogy esély legyen a fenntartható vízgazdálkodás folytatására.
Megdöbbentő arány az is, hogy
a briteknél elhasznált víz mintegy harmada lényegében a semmibe folyik el.
Ennek oka a vezetékhálózatok nem megfelelő állapota, az ebből fakadó vízszivárgás és hasonló jelenségek.
Hasonlóan kritikusnak látja a helyzetet Sondhya Gupta, aki egy brit székhelyű, a nagyvállalatok elszámoltatását és a fenntartható fejlődés előmozdítását célul kitűző civil szervezet, a SumofUs munkatársa. Szintén a Guardian jelentette meg írását, amelyben elsősorban a magánkézben működő nagyvállalatokat okolja a helyzetért, amelyek nem tesznek meg mindent a pazarlás megszüntetéséért, kizárólag a profit érdekli őket.
Gupta néhány adatot is felsorakoztat utóbbi állítása alátámasztására. Szerinte a privatizált vízműcégek rengeteget keresnek a fogyasztókon. 1989 óta átlagosan 40 százalékkal nőttek a vízszámlák végösszegei.
A magánkézben lévő vállalatok 2010 óta összesen 13,5 milliárd fontnyi osztalékot fizettek ki részvényeseiknek (ez közel 5000 milliárd forint), miközben pazarlóan használják a vízkészletet.
Egyes számítások szerint az országban naponta annyi tiszta víz megy veszendőbe, amivel 950 olimpiai úszómedencét meg lehetne tölteni.
A szerző úgy látja, a megoldás az lenne,
ha a vízgazdálkodás és az azt megvalósító cégek is állami, illetve nemzeti hatáskörben, illetve tulajdonban lennének.
Szerinte nem fenntartható az, hogy a magánkézben lévő nagyvállalatok sokszor monopolhelyzetbe kerülnek egy-egy területen, és sem állami regulák, sem a versenyhelyzet hiánya nem készteti őket szolgáltatásaik színvonalának javítására. Gupta emlékeztetett arra is, hogy ha a nagyvállalatok bajba kerülnek, akkor általában az államnak kell a segítségükre sietniük. Például a brit építőipari óriás, a Carillion tavalyi csődje 148 millió fontjába került az adófizetőknek eddig – emlékeztetett.
Javaslata szerint le kell állítani a vállalatok privatizációját, és nemzeti érdekeltségben kell tartani azokat. Eszerint ugyanis csak ez a módja, hogy mindenki számára, hosszú távon biztosított legyen az értékes, tiszta vízhez való hozzáférés, lényegében alapvető emberi jogként.