Megugrott a Richter profitja

embléma ÉPÜLET épületfotó este esti felvétel esti kivilágítás FOTÓ FOTÓTÉMA gyár gyógyszergyár kémiai kutatólaboratórium KÖZTERÜLET laboratórium NAPSZAK SZIMBÓLUM utcai lámpa
Budapest, 2016. február 17. A Richter Gedeon Nyrt. Gyógyszergyár kémiai kutatólaboratóriuma esti kivilágításban a főváros X. kerületében, a Gyömrői úton. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
A Richter Gedeon Nyrt. 121,6 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el idén az első negyedévben, ami 6,7 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elértnél – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vágólapra másolva!

Az adózott nyereség 52 százalékkal 21,6 milliárd forintra emelkedett az első negyedévben a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint.

A Richter Gedeon Nyrt. Gyógyszergyár kémiai kutatólaboratóriuma esti kivilágításban a főváros X. kerületében, a Gyömrői úton Forrás: MTI/Róka László

A Portfolio.hu által készített elemzői konszenzus szerint az összes árbevétel 5,5 százalékkal 120,2 milliárd forintra emelkedhetett 2019 első negyedévében, az adózott nyereség pedig 26,6 százalékkal 18,4 milliárd forintra.

A jelentés szerint

a csoport árbevételének emelkedését meghatározta a nagy- és kiskereskedelmi szegmens árbevételének bővülése,

ami elsősorban a romániai nagy- és kiskereskedelmi szegmens forgalomnövekedésből adódott. A negyedév forgalmára ugyanakkor negatívan hatott a méhmióma elleni gyógyszer, az Esmya árbevételének 62,5 százalékos, 3,1 milliárd forintos visszaesése az előző évhez képest.

Laboratóriumi munkatárs a Richter Gedeon Nyrt. laboratóriumában Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A jelentés szerint a devizaárfolyam-változások hatása 2,927 milliárd forinttal növelte a forintban kifejezett árbevételt. Ez elsősorban a dollár/forint éves átlagárfolyamának 10,6 százalékos erősödéséből adódik, amit részben ellensúlyozott a rubelnek a forinthoz viszonyított árfolyama, amely 4,3 százalékot veszített értékéből. Változatlan árfolyamon számolva

az első negyedévében a konszolidált árbevétel 118,6 milliárd forint volt.

A működési költségek 10,1 százalékkal 52,7 milliárd forintra nőttek az időszakban.

A csoport pénzügyi eredménye 5,2 milliárd forint nyereséget tett ki az első negyedévben a bázisévben elszámolt 2,3 milliárd forint veszteséggel szemben.

Az anyavállalat tulajdonosaira jutó adózott eredmény 22 milliárd forint volt, ami 7,5 milliárd forinttal 51,8 százalékkal haladta meg az elmúlt év azonos időszakában elértet.

A Richter Gedeon Nyrt. zöldmezős beruházással épült, új biotechnológiai üzeme Debrecenben Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az árbevétel Magyarországon 10,8 milliárd forint lett, ami forintban 0,3 százalékos növekedés. Az Európai Unióban, a magyarországi piac nélkül, az árbevétel 49,7 milliárd forintot tett ki, ami 1,8 százalékos csökkenés a bázishoz képest. A főbb piacok teljesítményéből

kiemelkedik az Egyesült Államokban elért jelentős, forintban csaknem 175 százalékos bevételnövekedés,

de Ukrajnában, és a latin-amerikai piacokon is kétszámjegyű növekedést mértek.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A csütörtöki kereskedésben a papírok árfolyama 60 forinttal 5.815 forintra erősödött. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 6.020 forint, a legalacsonyabb 4.468 forint volt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!