Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
El akartak temetni minket, de nem tudták, hogy magok vagyunk..."
– ősi mexikói mondás.
Miért is ne válaszolhatnánk jobban századunk 3 legnagyobb kihívására a következő 30 évben, mint tettük azt az elmúlt 30 évben?
Az elmúlt 30 évben bizony azért nem sikerült a térséggel lépést tartanunk a Nyugathoz való felzárkózás terén, mert döntő időkben rossz vagy még rosszabb döntéseket hoztunk.
Az 1990-es évek első felében sokkterápiákat alkalmaztunk fokozatos átalakítások helyett, 2002-ben pedig hibás gazdaságpolitikai fordulat ment végbe a szerencsétlen politikai fordulat után.
A 2004-es uniós csatlakozás előtti és utáni években adósságból növekedtünk, ráadásul óriási rejtett kockázattal, svájci frankban és euróban. 2008-ra már belső gazdasági válság alakult ki, amit tetézett a külső pénzügyi válság. A krízist ráadásul hibás, megszorító politikákkal próbáltuk meg kezelni 2010-ig, sikertelenül.
Mindezekkel szemben már 2010 és 2012 között végrehajtottuk a magyar költségvetés rendbetételét, amely az Európai Unióban a leggyorsabbnak és a legsikeresebbnek számított. 2013 után ehhez hozzáadtuk a pénzpolitika teljes fordulatát, így 2019-re tíz fontos területen már első helyezést érjük el Európában, sőt a világban is.
Két évtized bukdácsolását (1990-2010) már közel egy évtized (2010-2019) sikerei követték.
De miért is buktunk ekkorákat? Talán, mert rendre hibás válaszokat adtunk korunk három legnagyobb kihívására. Nem értettük meg a geopolitika, a technológia és a pénz modern természetét. Válaszaink ezért drámaian hibásak voltak.
1990-ben a piaci átmenetre sokkterápiás választ adtunk, nem értve, hogy ez azok érdeke, akik belső és külső piacainkat akarják átvenni, amihez le kell értékelni a magyar vagyont.
2002-ben elveszítettünk egy sorsdöntő választást, és ezzel együtt a 2004-es uniós csatlakozás körüli kivételes éveket, mert nem értettük az új egyedüli világhatalom, az Amerikai Birodalom helyi érdekeit. Ekkor nemcsak egy választást veszítettünk, hanem ezzel együtt a felzárkózás terén is egy egész évtizedet.
2002 és 2010 között nem értettük meg, hogy a nemzeti fizetőeszköz a megoldás, vétek eladósodásból fedezni a növekedést és kötelező a költségvetési fegyelem.
2010 után sok mindent megértettünk, de nem mindent, ami a sikeres felzárkózáshoz szükséges.
Értjük a pénz világát, értékeljük a forintot, csökkentjük az állam adósságát, pénzbőséget teremtünk a gazdaságban, nem erőltetjük az euróhoz a csatlakozást, nem kérünk a külső megszorítási tanácsokból és kiszámítható pénzügyi környezetet tartunk fent.
A geopolitikai kihívásokra is jó válaszokat adunk,
mert már számolunk az Amerikai Birodalom helyi érdekeivel, kivédjük az Unió túlzásait, falat húzunk a nemkívánatos migráció elé, régiós szövetséget építünk a V4 csoporttal, elismerjük Oroszország helyét Európában, a keleti nyitással összekötjük térségünket Kínával és Ázsiával.
Kevésbé értjük azonban a technológia új kihívásait. Még nem értjük, hogy teljes versenyképességi fordulat nélkül a hozzánk érkezett importtőke csak szigetként működik tovább, mert nincs hová kötődnie.
Nem értjük, hogy a világ élvonalába – első 200 közé – tartozó egyetemek nélkül az új technológia nem képes tartósan mozgatni a felzárkózást.
Amint azt sem értjük, hogy az állami egészségügy mai működésével nem lehet népesedési fordulatot elérni.
Változzunk és változtassunk sokkal bátrabban, mert:
A kincs, amit keresel, éppen abban a barlangban rejlik, ahová félsz belépni"(Joseph Campbell).
