Noha kedden némileg megnyugodtak a tőzsdék a hétfői brutális eladási hullámot követően, a Nomura elemzői szerint nincs ok a nyugalomra.
A következő felfordulás ugyanis már augusztus végén vagy szeptember elején eljöhet.
Hétfőn rég nem látott mínuszokat produkáltak az amerikai részvényindexek, amit elsősorban a kereskedelmi háború eszkalálódásától való félelem fűtött. Mindez azonban nem is hasonlítható ahhoz a káoszhoz, amely a következő hetekben kezdődhet a tőzsdén – mondja Madanari Takada, a Nomura szakértője.
A jóslat hátterében azonban a puszta félelemnél összetettebb jelenség húzódik meg. Júniusban és júliusban ugyanis a spekulánsok és a hedge fund menedzserek tömegével öntötték a tőkét az amerikai részvénypiacra, elsősorban azért, mert arra számítottak, hogy az amerikai jegybank újabb kamatcsökkentési ciklust indít be – ennek következtében nagyokat raliztak a piacok.
Július végén azonban jött a fekete leves. Az amerikai központi bank elnöke, Jerome Powell ugyanis a kamatcsökkentés mellett közölte,
nem terveznek tartósan ráállni egy lazító pályára, vagyis szó sincs arról, hogy radikálisan megváltozna az amerikai monetáris politika pályája.
Ehhez a befektetői kiábránduláshoz jött aztán az amerikai-kínai konfliktus újabb eszkalálódása, és az újabb amerikai vámok kivetése a kínai importtermékekre. Ebből pedig az lett, hogy a spekulánsok egyre kevésbé fogadnak arra, hogy az S&P 500 index emelkedni fog.
Takada úgy látja, a fenti tényezők együttese komoly eladási hullámot indíthat el a közeljövőben, ráadásul az időszakos emelkedésekre sem lehet tartós megkönnyebbülésként tekinteni.
Az elemző szerint ugyanis a mostani helyzetben egy felpattanás inkább kedvező eladási, mintsem vásárlási lehetőséget jelent majd a spekulatív befektetőknek.
Következtésképpen a következő megrázkódtatás már sokkal súlyosabb lehet, vagyis nem lehet kizárni, hogy hasonló helyzet áll majd elő, mint 2008-ban, amikor a Lehman Brothers befektetési bank csődje után kitört a pánik az amerikai tőzsdén.