A diszkontlánc nem először fog össze világsztárral, 2017-ben Anastacia segítségével debütált a Music Loves Fashion kollekció. Az ismert énekesnőt idén egy Oscar-díjas színésznő, Halle Berry váltja, akinek megjelenése nem csupán a filmekben stílusos. Az egykori Bond-lány, aki a sorozat Halj meg máskor című részében a korábbi Bond-filmek előtt tisztelegve többek közt Ursula Andress legendás jelenetét ismételte meg, nemcsak szépségéről ismert, hanem tehetségéről is, amit a szakma 2002-ben a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjjal ismert el a Szörnyek keringőjében nyújtott alakításáért.
A színésznő a vállalattal közösen tervezte meg a „blue motion by Halle Berry" kollekciót. Az egyes ruhadarabok kényelmes, puha anyagokból készültek, és sokféleképpen variálhatók.
Halle Berry nemcsak színésznőként ismert,
számos karitatív szervezetet segít munkájával, felemeli szavát a családon belüli erőszak, valamint az éhezés ellen vagy éppen az őt is érintő cukorbetegségre hívja fel a figyelmet, és hamarosan debütál első rendezése is.
„A divat nagyon fontos szerepet játszik az életemben. Olyan, könnyen viselhető kollekciót szerettem volna tervezni, amely jó minőségű elemekből áll, és mindenki számára elérhető. Nagyon izgatott vagyok a kollekcióval kapcsolatban, és remélem, a vásárlók olyan örömmel viselik majd, mint amilyen örömöt nekem a megtervezése okozott" – mondta a színésznő a bemutató kapcsán.