A hodosi és kizdiai báró Sina család egy mára már kihalt, görög származású, gazdag bankárfamília, amely magyar főnemesi címmel is rendelkezett. Az egykori Török Birodalomban, de a mai Albánia területén található Moschopolis (Voskopoja) városából származnak – olvasható Basics Beatrix: Az „aranyemberek" - A Sina család című könyvében.
A Sina család a maga idejében a Habsburg Birodalom legfontosabb gabona- és gyapjúszállítója volt.
Bankárként is jelentősnek számítottak, s ennek elismerése volt nemesi címük, amit I. Ferenc császár és magyar király adományozott nekik 1818-ban, majd 1832-ben megerősített.
Vagyonukat mai értéken nehéz lenne megbecsülni, hiszen a vagyonbecslés bonyolult számítások eredménye, és soha nem pontos. Még nehezebb pontosnak lenni, ha visszalépünk néhány évszázadot, ugyanis a régi pénzösszegek mai értékben való kifejezése közel sem egyértelmű.
Az egykori gyárosok és a bankárok vagyonát lehet a legnehezebben meghatározni, mert a magán- és üzleti vagyon nem vált el egymástól.
Például egymillió aranykorona (305 kilogramm színarany) a múlt század elején, vagy egymillió pengő (elvileg 262 kilogramm színarany) a harmincas évek közepén vásárlóértékben jóval több volt, mint manapság egymilliárd forint – mai átlagáron 216 kilogramm színarany –, nem beszélve a vagyoni értékről. Jóval kevesebb ember, illetve család is mondhatott magáénak ekkora összeget, igaz, a századelő Magyarországának összesített GDP-je sem volt több mint a mai GDP egyharmada. A hazai nagypolgárság száma ebben az időben mintegy ezer családra tehető, kezükben kiemelkedő nagyságú vagyon és befolyás összpontosult.
Ide kívánkozik Jókai Mór 1872-ben elkészült, „Az aranyember" című regénye, amelynek főszereplője, Timár Mihály egyszerű hajóbiztosból lett mesés gazdagságú kereskedő, nemesi előnévvel. A meggazdagodás felé tett első lépés ugyan nem volt teljesen tisztességes, hiszen a szultán elől menekülő és öngyilkosságot választó Ali Csorbadzsi elrejtett kincseit nem adta át az örökösnőnek, Tímeának. Timár Mihály karaktere azonban nem egyszerű romantikus írói fikció, több ihletője is lehetett a kortársak között. A Sina családról akkoriban keringő szóbeszéd valószínűleg meghatározó volt a regény motívumaiban – emeli ki a Növekedés.hu e témát feldolgozó írása.
De nézzük, hogyan alapozták meg a gazdagságukat a Sinák Magyarországon?
Érdekes életrajzi adalék, hogy az 1783-ban született Sina György apja korábban mesés vagyonnal menekült el a török által megszállt szülővárosából és emiatt a törökök többször is kérték kiadatását.
A Bécsben, majd Pesten hirtelen karriert csináló Sina család terményekkel kereskedett, bankházat alapított. A császári udvar is a családi vagyont megalapozó Sina György üzletfelei közé tartozott. I. Ferenc érdemei elismeréseként 1818-ban osztrák, majd négy évvel később magyar bárói címet és Temes megyei birtokokat adományozott neki.
Összesen 240 ezer hold birtokosa lett, azaz nagyobb területen gazdálkodott, mint az Esterházyak. Egy magyarországi görög arisztokrata lányt, Derra Katalint vett el feleségül, és házasságukból 1810-ben született meg egyetlen fiuk, Simon. A családnak palotája volt Bécsben és Velencében, de ennek ellenére tartósan Gödöllőn telepedtek le.
Sina György a magyar gazdasági fejlődés egyik motorjának számított. Ezt bizonyítja, hogy
a Lánchíd legfőbb finanszírozója maga a báró volt.
Bankárként ő alapította a Lánchíd Részvénytársaságot is, hogy az építkezések centralizáltan menjenek. Mindezért cserébe 87 évre hídvám-szedési jogot kapott. Érdekesség, hogy a bécsi Salomon Rothschild, valamint a pesti Wodianer Sámuel és Fia bankház később szintén társult a vállalatba, ők együttesen az 1839-től kiadott részvények egyharmadát vették meg, míg Széchenyi azok 3 százalékát. A többi kiadást Sina maga fizette. A híd 13-szor annyiba került, mint amennyibe az ezzel egy időben épült Nemzeti Múzeum. Ám Sináék társulása csak 20 évig tartott, mert az 1867-es kiegyezés után a magyar kormány megváltotta a hidat.
De Sina György mecenatúrája ezzel messze nem ért véget. A bőkezű arisztokrata
óriási összeget, 80 ezer forintot ajánlott fel a Magyar Tudományos Akadémia megépítésére is.
Ez volt a legnagyobb magánadomány, amit az akadémi létrehozására felajánlottak.
Sina György mindezeken kívül részt vett a Duna Gőzhajózási Társaság megalapításában, ötven gőzhajójuk járt Bécsből és Pest-Budáról a Fekete-tengeren át a török kikötőkig.
Mint Széchenyi István barátja és magánvagyonának kezelője, aktívan részt vett a gróf legfontosabb álmainak megvalósításában.
Részese volt a Tisza szabályozásának, a Duna-Tisza csatorna és a budai hengermalom építésének, valamint a magyar vasúti hálózat kiépítésének is. Az ő pénzéből jelentek meg a kor legfontosabb folyóiratai, a Gazdasági Lapok és a Budapesti Szemle – sorolja a Növekedés.hu cikke.
Sina György még egyfajta Habsburg Birodalmi világpolgárnak tekintette magát. Nem úgy fia, Simon, aki
különös vonzalmat érzett a monarchia "rebellis" népe, a magyarok iránt.
Amikor édesapja, György 1856-ban meghalt, szinte Bécs egész lakossága ott tolongott a gyászmenetben. A temetésen tiszteletét tette Deák Ferenc is, akitől a mesés vagyon 46 éves örököse azt kérte, hogy „legyen vezére s tanácsadója a magyar hazafiság pályáján, mert ő inkább akar lenni magyar nagybirtokos és hazafi, mint üzletember és világpolgár".
Rejtély, miért akart a görög-aromán-osztrák férfi mindenáron magyarrá lenni, hiszen apja Bécs mellett Itáliában, Franciaországban és Angliában taníttatta, s csak a nyarakat töltötte a család simontornyai birtokán. Ő is egy magyarországi görög földbirtokos család lányát vette el: Ghyka (Gyika) Iphigenia öt lányt és egy fiút szült neki. Hamarosan azonban tragédia árnyékolta be a család életét: előbb az egyik kislány, majd nem sokkal később a kisfiú is meghalt váratlan betegségben.
Talán ez is hozzájárult, hogy Sina Simon egyre inkább a jótékonykodásra kezdett koncentrálni. Minden, erre irányuló szándék ellenére
a Sina családot nem fogadták be a magyar nemesek.
Pedig Simon úgy tervezte, hogy lányait magyar főúri családok fiaihoz adja feleségül, hogy ezzel biztosítsa a család teljesen magyarrá válását. Ezt a szándékát a magyar arisztokrácia elutasította: amikor Gödöllőn táncmulatságot rendezett, alig érkeztek látogatók. A magyar főnemesek rangon alulinak tartották, hogy olyan családba házasodjanak be, ahol a nagyszülők még „török bazárosok" voltak.
Sina Simon nagyon csalódott volt a sértésnek is beillő fiaskó után.
Családjával együtt elutazott Gödöllőről, és soha nem tért vissza.
Néhány évvel később a kastélyt is eladta. Négy lányának a magyar királyné, Erzsébet segített férjet találni, mindegyiküket európai arisztokraták vették el. Sina érdeklődése Görögország felé fordult, ahol jobban megbecsülték. A görög akadémia felépítése után ő finanszírozta az athéni csillagvizsgáló megalapítását is, amiért a hálás görög csillagászok krátert neveztek el róla a Holdon.
Apja után a második legnagyobb magyar mecénás 1876-ban, 65 évesen halt meg bécsi otthonában, néhány évvel később felesége is követte. A Növekedés.hu hivatkozik a BBC feljegyzéseire, amelyek szerint
Sina Simon lányai szinte végzetszerűen rossz házasságokat kötöttek.
A legidősebb, Anasztázia egy nőcsábász osztrák báróhoz ment hozzá, akitől később elvált, örökségét pedig jótékony célokra fordította.
Eleni egy görög herceg felesége lett, férjével együtt rulett-függővé váltak, és egész egyszerűen eljátszották vagyonukat. Iphigeniát egy francia arisztokrata vette el, aki szintén féktelen játékszenvedélyének hódolva apasztotta a Sina-örökséget, amíg meg nem halt fiatalon, vérbajban. Irene a görög miniszterelnök fiához ment hozzá, akit később elhagyott, majd vagyonát görögországi régészeti kutatásokra fordította.
Így esett, hogy Sina Simon halála után néhány évvel nyomtalanul eltűnt a 19. század legnagyobb családi cégbirodalma.
Leányági leszármazottaik ugyanakkor neves görög és német családok tagjaiként ma is élnek.