Védelmet kapott a Tokaji az utánzatok ellen

béres, pincészet, tokaji
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Az Európai Unió és Kína között létrejött, száz európai és száz kínai terméket tartalmazó földrajzi árujelző oltalom alá helyezéséről szóló kétoldalú megállapodásban a Tokaji megnevezés is szerepel, melynek célja a listán szereplő áruk védelme az utánzatokkal és a visszaélésekkel szemben. Az Európai Bizottság döntéséről a Világgazdaság ír.
Vágólapra másolva!

A megállapodás szerint oltalom alá kerülő földrajzi árujelzők uniós jegyzéke a Tokaji mellett olyan termékeket tartalmaz, mint

  • a Champagne,
  • a Feta sajt,
  • az Irish Whiskey,
  • a Münchener Bier,
  • az Ouzo,
  • a Polska Wódka,
  • a Porto,
  • a Prosciutto di Parma,
  • és a Queso Manchego.

A kínai termékek között pedig például a Pixian Dou-Ban (Pihszieni babpép), az Anji Bai Cha (Ancsi fehér tea), a Panjin Da Mi (Panjin rizs) és az Anqiu Di Jiang (Ancsiui gyömbér) szerepel.

Az EU részéről a teljes elfogadáshoz az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának jóváhagyására van még szükség.

A megállapodás várhatóan 2020 végéig hatályba lép.

A hatálybalépést követő négy év elteltével a megállapodás mindkét részről további 175 földrajzi árujelzővel bővül.

Illusztráció Forrás: Béres Szőlőbirtok

Az uniós agrár-élelmiszeripari export szempontjából Kína a második legjelentősebb célország.

A 2018 szeptembere és 2019 augusztusa közötti időszakban a kivitel értéke elérte a 12,8 milliárd eurót.

Kína a földrajzi árujelzők oltalma alatt álló termékek uniós exportját tekintve is a második legfontosabb célállomás, ezek a termékek – köztük borok, agrár-élelmiszeripari termékek és szeszes italok – az összes kivitel mintegy 9 százalékát teszik ki.

Az unió közel 3300 – oltalom alatt álló földrajzi jelzést (OFJ), vagy oltalom alatt álló eredetmegjelölést (OEM) – jegyez. Emellett további mintegy 1250 nem uniós elnevezés élvez oltalmat az EU-n belül, elsősorban a Kínával kötötthöz hasonló kétoldalú megállapodásoknak köszönhetően. Az uniós földrajzi árujelzők piaci volumenben mintegy 74,8 milliárd eurót képviselnek, és együttesen az uniós élelmiszer- és italexport 15,4 százalékát teszik ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!