A Tesla még tavaly novemberben jelentette be, hogy felhúznak egy gyárat Berlin mellett. A politikusok, szakszervezetek és a különböző ipari csoportok is örömmel vették tudomásul Elon Musk vállalatának a döntését,
hiszen a többség szerint a projekt új munkahelyeket teremt majd és fellendíti a régió gazdaságát.
Ennek ellenére szervezte környezetvédők egy csoportja a tüntetést a Tesla épülő gyára ellen. Az utcára vonulók azt skandálták, hogy a Tesla elveszi az ivóvizüket. Ezt arra értik, hogy szerintük a gigagyár nem csak beszennyezheti a környék ivóviz-bázisát, hanem teljesen fel is emésztheti azt működése során.
Az egyik környezetvédelmi aktivista elmondta, hogy nem kifejezetten a Teslával van gondjuk, hanem azzal, hogy a gyár egy olyan helyen épül, amely védett állatok és növények élőhelye. Emellett a területen van egy értékes ivóvíz forrás is, amely a gyár miatt veszélybe kerülhet.