Dollármilliókat fizetett ki a Google a felhasználóknak, ha hibát találtak
![google chromebook chrome os laptop notebook internetezés](https://cdn.origo.hu/2023/12/OijbW22PsJk_1j7ak__XctXjgzaAqusrMkeVBaegMBY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAyYTEwNzIxMzUxYTRiNjVhM2Y0NDE3ZDFiNGFmNzYw.webp)
A 2019-es év rekordot hozott a kifizetésekben,
több mint 6,5 millió dollárt, azaz átszámítva bő kétmilliárd forintot fizettek ki, megduplázva mindazt, amit valaha kifizetettek egyetlen év alatt.
Ugyanakkor a bejelentők ebből az összegből félmillió dollárt jótékonysági célokra ajánlottak fel. Ez pedig ötszörös összeg ahhoz képest, amelyet korábban valaha adományoztak egy év alatt.
A Sebezhetőségi programot 2010 óta további Google termékekre terjesztették ki, beleértve a Chrome-ot, és az Androidot is, sőt, a Google Play népszerű, harmadik fél által készített alkalmazásaira is.
Eddig összesen több mint 21 millió dollár (mintegy 6,5 milliárd forint) összegben fizettek ki jutalmat a hibatalálóknak.
A Chrome esetében megháromszorozták a maximális alapjutalom összegét 5 ezerről 15 ezer dollárra (4,6 millió forintra). Az Android alprogramban is nőttek a jutalmak, a fődíj most 1 millió dollár (310 millió forint) minden olyan sebezhetőség felfedezéséért, amelyek veszélyeztetik a Titan M biztonságos lapkát a Pixel mobileszközökön. A Google Play esetében a jutalmazási programot minden olyan alkalmazásra kiterjesztették, amely több mint 100 millió telepítéssel rendelkezik.
Forrás: Security.googleblog.com