Persze nem mindig könnyű meghatározni, mekkora vagyon felett diszponál egy uralkodó illetve uralkodóház. Egyes adatok nem mindig nyilvánosak, és nem mindig látható egyértelműen az sem, hol húzódik a határ a személyes vagyon illetve az államtól kapott ilyen-olyan juttatások között.
Utóbbiakat az uralkodó általában köteles protokolláris feladatainál felmerülő költségeire fordítani - a maradvánnyal viszont szabadon rendelkezhet, akár be is fektetheti azt.
De több európai országban az uralkodóház állami vagyonelemekből is jut bevételhez, például földhasználati jogdíjakból, és nem csak saját befektetéseikből. Nem minden királyi vagy hercegi családnál különül el élesen az éppen trónon lévő személyes vagyona szűk családjának vagyonától sem.
Összeállításunk elkészítéséhez a tavalyi, illetve a megelőző évek rendelkezésre álló adataira támaszkodtunk. Azokat a számokat közöljük, amelyek az elérhető források szerint a monarchia élén álló - illetve családtagjai - személyes vagyonát jelentik (készpénz, megtakarítások, befektetések), ami felett szabadon rendelkezhet. Mutatjuk, kik a legtehetősebb európai uralkodók, a 10. helyezettől az 1. helyen álló felé haladva!
A belga király, a Szász–Coburg–Gothai-ház formailag trónon ülő, de soha meg nem koronázott tagja nagyjából 13 millió euróval rendelkezik, legalábbis a néhány évvel ezelőtti adatok szerint. A belga monarchia maga tette közzé ezt az összeget, miután azt megelőzően számos találgatás látott napvilágot az idén 60 éves Fülöp király vagyonáról. Fülöp emellett közel hasonló összeget kap évente az államtól arra, hogy a maga és családja esetében, finanszírozhassák a feladataikhoz kapcsolódó kiadásokat, de a belga törvények alapján, ezen felül is igényt tarthatnak külön járandóságokra.
Az 52 éves spanyol uralkodó és családja nagyjából 8,6 millió euróba kerül évente a spanyol adófizetőknek. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a 2014-ben trónra lépett VI. Fülöp ne tudna együttérezni a bérből és fizetésből élőkkel. 2015-ben 20 százalékkal, nagyjából 230 ezer euróra csökkentette éves fizetését, ő maga, királyi lehetőségeivel élve. A spanyol uralkodóház ugyanakkor számos kastély, rendház, palota és vidéki kúria felett rendelkezik. A vagyon nagyjából 18 millió euró, bár VI. Fülöp és a királyi család PR-jének nem tett jót az a pénzügyi machniációktól, adócsalásoktól hemzsegő stikli, amelyben Fülöp sógora volt a főszereplő. Fülöp egyébként apjával is szigorú: I. János Károly sokszínű, mindig mindenkit meghökkentő vagy épp megbotránkoztató ügyei miatt 2014-ben mondott le a trónról, VI. Fülöp király viszont nem csak az apja környékén feltűnt gyanús pénzektől határolódott el, hanem a járandóságát is megvonta tőle.
Az 1991 óta király Harald abban a szerencsés helyzetben van, hogy adót nem fizet az államnak, és vagyonának egy részéből előszeretettel vásárolgat magának jachtokat - legalábbis egy luxusjachtot biztosan -, valamint ingatlanokat. Persze ez nem holmi uralkodói önkény - Haraldot szintúgy nem koronázták meg -, hanem törvény adta lehetőség. A norvég uralkodóház vagyona nagyjából 30 millió euró lehet, sok lekötéssel, egyébként a királyi família nagyjából a kétszeresébe kerül az adófizetőknek. Ezen belül csak a király és a királynő személyes kiadásaira fordítható éves összeg nagyjából 13 millió euro.
Közel 36 millió eurós vagyonával az 1972 óta királynőként hivatalban lévő II. Margit és családja Európa hetedik leggazdagabbja az uralkodói famíliák közül. A most 80 éves királynőnek a dán törvények alapján minden évben nagyjából 11,5 millió eurónak megfelelő összeg jár, melyből a királyi háztartás és egyéb személyes kiadásaikat fedezhetik. II. Margit egyébként igazi polihisztor: a tanulmányait egykor elitintézményekben folytató, rendkívül művelt asszony hírében álló királyi fenség, trónra lépése előtt még a dán légierőnél is szolgált, de ő illusztrálta a Gyűrűk Ura regények dán kiadását is. Néhány éve pedig azzal került be a hírekbe, hogy személyesen hagyta jóvá saját, előre elkészített üvegkoporsóját, amiben majd végső nyugalomra helyezik a hírek szerint egyébként kiváló egészségnek örvendő királynőt.
A nagyjából 63 millió euronyi vagyonnal rendelkező svéd király és családja szintén számíthat rendszeres állami apanázsra költségeik fedezéséhez. Megtakarításaik mellett, a Bernadotte-házhoz tartozó uralkodó révén, a család tulajdonában van több értékes ingatlan, többek között egy nyári rezidencia is a Baltikumban.
A cikk nem ért véget, a következő oldalon mutatjuk az öt leggazdagabb európai uralkodót! Lapozzon!