Már az országhatárig ér Kőszegtől a főűt

Okos út, aszfalt, autóút
Autóút
Vágólapra másolva!
Csütörtök déltől már egy új határátlépési ponton keresztül, új nyomvonalon haladhat a forgalom Kőszeg és az ausztriai Rőtfalva között - jelentette be Hende Csaba (Fidesz) az Országgyűlés törtvényalkotásért felelős alelnöke Ágh Péterrel (Fidesz) a térség országgyűlési képviselőjével és Básthy Bélával (Fidesz) Kőszeg polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatóján a beruházás helyszínén.
Vágólapra másolva!

Hende Csaba úgy fogalmazott: a több mint 1,5 milliárd forintból megvalósult, közel két kilométer hosszúságú útszakasz a 87-es főút új szakaszaként

egy új határátlépési pontot hoz létre Magyarország és Ausztria között, folytatása pedig osztrák oldalon Rattersdorfot megkerülve közvetlen összeköttetést biztosít a B61-es úttal, amely az S31-es úttal kapcsolódva megkönnyíti az ausztriai és az európai gyorsforgalmi úthálózat elérését.

Illusztráció Forrás: shutterstock / Készítette: josefkubes

Hozzátette: az M87-es autót építésének előkészítése "gőzerővel" folyik, és szintén előkészítés alatt áll a Szombathelyet északkeleti irányban elkerülő út megépítése is amely az M86-os autóút a M87-es út és a 89-es utat fogja összekötni, elvezetve a bucsi és a kőszegi határátkelőhely felől érkező és oda irányuló forgalmat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!