Tiltakoznak az élelmiszergyártók a brit kormány tervei ellen

mars,csoki,olaj
Vágólapra másolva!
A brit kormány betiltaná az online felületen hirdetett egészségtelen ételek reklámjait, hogy csökkentse a gyerekkori elhízást. Ez nagy ellenkezést váltott ki  gáyró vállalatok között.
Vágólapra másolva!

Annak érdekében, hogy a családok egészségesebb döntéseket hozzanak, London eleinte azt tervezte, hogy este 9 előtt nem lehet egészségtelen ételeket reklámozni a televízióban. Ilyennek számít a csokoládé, gumicukor és egyéb apróbb édességek. Most kiderült, hogy egy levélben, amit legalább 800 étel és italgyártó, illetve 3 ezer brit márka aláírt, Boris Johnson kormányát a javaslat újragondolására sürgették. A Mars, Kellog és Haribo vállalattok elítélték az egyeztetésre váró tervet, ami a világ egyik legszigorúbb digitális marketinget korlátozó szabályozása lenne.

Az élelmiszeripari cégek azt állítják, hogy bár támogatják a kormány erőfeszítéseit az elhízás leküzdésére, úgy érzik, hogy a javaslat nem kellően megalapozott.

Illusztráció Forrás: Shutterstock.com

Továbbá, állításuk szerint, a brit kormánynak nincsen egy meghatározott elképzelése arról, hogy mi számít egészségtelen ételnek. Így egyelőre annyira tág a spektrum, hogy beletartozik a csokoládétól kezdve a mogyoróvajon át a virslis tekercs is.

Ahelyett, hogy betiltanák az összes ilyen fajta reklámot, a márkák mögött álló vállalatok javaslata szerint lehetne fejlett online eszközöket használni, hogy csak a felnőttek láthassák ezeket a hirdetéseket.

Az Egészségügyi és Szociális Gondozási Minisztérium szóvivője közleményében azonban kijelentette, hogy a kormány "eltökélt szándéka az elhízás kezelése minden korosztályban".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!