A NAV az év második felében kiemelten vizsgálja a kifizetőknél és foglalkoztatóknál a kata-alanyokkal kötött szerződéseket, a bújtatott foglalkoztatással kapcsolatos visszaélések feltárása és visszaszorítása érdekében - írja az Üzletem.hu e témában készült gyűjtése.
Észak-Budapest
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 11-étől év végéig ellenőrzik az ünnepekhez kapcsolódó webáruházakat.
Az ellenőrök a számla- és nyugtaadást, illetve az áruk eredetét vizsgálják.
Bács-Kiskun megye
A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai októberben és novemberben az autógumi-szerelő vállalkozásokat ellenőrzik.
A revizorok forgalomszámlálást is végezhetnek, valamint az online pénztárgépbe rögzített bevételek alakulását folyamatosan elemzik.
Baranya megye
A NAV baranyai munkatársai november 16. és 22. között
ellenőrzik.
A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.
A megye építkezésein továbbra is folytatódnak az alkalmazottak foglalkoztatásához kapcsolódó ellenőrzések. A megye egész területén ellenőrzésre számíthatnak a személyszállítók, valamint az építőipari vállalkozások is.
Békés megye
November 16. és 29. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a megyei virágárusokat, valamint a vitaminokat, gyógynövényeket és táplálék-kiegészítőket árusító üzleteket ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadás mellett az online pénztárgépek használatát és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.
Fejér megye
A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának adóellenőrei november 16. és 20. között ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését a virág- és ajándékárusoknál.
Győr-Moson-Sopron megye
A NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai novemberben a megyei vendéglátóegységeket, valamint az ételrendeléssel és házhozszállítással foglalkozó vállalkozásokat ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is.
Hajdú-Bihar megye
A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága november 18-án a megyei építkezéseken ellenőrzi a szabályszerű foglalkoztatást.
Heves megye
A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai novemberben a mobiltelefon- és játékkereskedő vállalkozásoknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.
Jász-Nagykun-Szolnok megye
A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai novemberben a szolgáltató szektorban ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát és a foglalkoztatás szabályszerűségét.
Komárom-Esztergom megye
A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 16. és 20. között a hentesüzleteket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.
Nógrád megye
A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága november 16. és 20. között az alábbi területeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a használtruha-kiskereskedőknél. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 47. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket.
A NAV munkatársai a kisgépkölcsönzők nyugta- és számlaadását, valamint az építőipari alkalmazottak bejelentéseit ellenőrzik
Tolna megye
A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 16. és 20. között a piacokon és közterületen ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az árukészletek eredetét, valamint a helyes pénztárgéphasználatot.
Az ellenőrzések várható helyszínei:
Zala megye
A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 11. és 22. között az autógumi-szerelőket ellenőrzik. Az adóellenőrök az alkalmazottak bejelentését, a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályszerű használatát vizsgálják.
Az online pénztárgépeknél ellenőrzik a tényleges és bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, valamint a pénztárgép éves felülvizsgálatának szabályszerűségét is.