Világszerte sorra dőlnek be a tőzsdék

tőzsde növekedés elemző
NEW YORK, NY - DECEMBER 23: Traders work on the floor of the New York Stock Exchange during the afternoon of December 23, 2014 in New York City. The Dow Jones Industrial Average crossed a landmark by closing above 18,000 points today. Andrew Burton/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Hatalmas esésekkel kezdődött a hét a nemzetközi tőzsdéken, a koronavírus globális terjedésével kapcsolatos aggodalmak miatt a befektetők világszerte szabadulnak a részvényektől. Pénteken az USA-ban már kiadós zuhanás volt, majd ma hajnalban az ázsiai börzék is jókora veszteségeket szenvedtek el. További negatív fejlemény, hogy az olajár 1991 óta nem látott mértékben - 30 százalékkal - esett, miután Szaúd-Arábia és Oroszország között árháború robbant ki.
Vágólapra másolva!

A múlt hét második felében az előző napok pozitív korrekcióját követően újabb lejtmenet kezdődött a világ tőzsdéin.

Az előző nap gyenge teljesítménye után pénteken tovább zuhantak az amerikai tőzsdeindexek,

ami mögött a koronavírus európai és amerikai terjedése, valamint az OPEC sikertelen megegyezésének híre állt. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzése kiemeli, hogy az S&P 500 index 1,7, a Dow Jones 1, míg a Nasdaq Composite 1,9 százalékot veszített értékéből.

Egységesen komoly eséssel zártak a távol-keleti tőzsdék is a ma reggeli órákban.

A japán Nikkei 5,1, a dél-koreai tőzsde 4,2, a hongkongi index 4,5, míg a kínai tőzsdék 3,4-3 százalék közötti mínuszokat hoztak össze. A Takarékbank elemzői szerint mindez azt jelenti, hogy

kezdi eluralni a világot - és a tőkepiacokat - a teljesen irracionális „koronavírus-pánik", s egyelőre úgy látszik, nincs megállás a lejtőn.

Illusztráció Forrás: AFP/Frank Rumpenhorst

A negatív hangulat természetesen átragadt már Európára is, rég nem látott zuhanásokat produkáltak az itteni tőzsdék. Ma a gyengébb exportmutatók mellett a vártnál jobb német ipari adatok jelentek ugyan meg, de az új koronavírus által okozott járvány globális terjedése a következő hónapokban valószínűleg megtöri az év eleji lendületet a német gazdaságban is – ez pedig további pesszimizmusra adhat okot.

Mindez megalapozta az európai tőzsdék mai nyitását, mindenhol nagy eséssel indult a nap.

A német DAX 8 százalékos mínuszban is járt, később a mélyponttól valamelyest erősödni tudott. De kontinensszerte mindenütt vörösben úsznak az indexek. A legnagyobb vesztes a milánói tőzsde, amely röviddel a nyitás után 10 százalék feletti esést is összeszedett, de aztán kissé feljebb kapaszkodott.

A rendkívül negatív nemzetközi hangulatban a BUX vaskos, mintegy 3500 pontos, azaz közel 8,5 százalékos esésben is járt ma,

de a délelőtt második felében a hazai részvényindex képes volt ledolgozni valamennyit a reggeli zuhanásából, és dél körül már "csak" mintegy 6 százalék volt az esés mértéke. Mindenesetre a BUX mai teljesítménye történelminek számít, hiszen benne van a 15 legnagyobb napi esésben.

Illusztráció Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A blue chipek kivétel nélkül zuhannak, élükön a Mollal, amely már 13,9 százalékos mínuszban is járt,

majd a hazai olajcég papírjai a veszteség felét ledolgozták. A Mol grafikonján eredetileg 2200 forintnál volt található a következő meghatározó szint, amit az árfolyam ma drasztikusan letört.

Az OTP szintén jóval a 13.250 forintos támasz alá zuhant, majd 10 százalékos szakadás után a következő szint, a 12.500 forint közelében fordult.

Régen volt ilyen nehéz hetük a tőzsdéknek

Pénteken tovább folytatódhat az amerikai részvénypiac szakadása, miután a Wall Street csütörtökön is mínuszos napot produkált. Ha a hét utolsó napja is csökkenést hoz, akkor a tőzsde 14 éve nem látott negatív sorozatot érhet el. Ennek azonban a shortolók kimondottan örülnek, mivel ők hatalmas pénzeket kaszáltak az elmúlt időszakban.

A legkisebb esést a délelőtt folyamán a Richter és a Telekom szenvedte el. A magyar gyógyszerpapír árfolyamában 6200 forintnál húzódik egy fontos támaszvonal, ez ma egyelőre megállította az esést, míg a Magyar Telekomnál a 390 forintos támasz eddig kitartott.

Mindemellett esett a dollár az euróval szemben ma reggel. A forint a régióval összhangban ismét gyengülő pályára állt az euró ellenében, a dollárral szemben pedig folytatódott az erősödés, 295 alatt van a devizakereszt.

Illusztráció Forrás: AFP/Andrew Burton

A kockázat kerülését mi sem jellemzi egyébként jobban, mint hogy az amerikai 10 éves állampapír hozama - ami a múlt héten 150 éves mélypontjára, 1 százalék alá süllyedt – már 0,5 százalék alatt jár.

Vasárnap 0,487 százalékos hozamszinten is volt a jegyzés. A 30 éves állampapírnak is 1 százalék alá esett a hozamszintje így az is történelmi mélyponton van.

A Marketwatch mindeközben arról ír, hogy a kriptodevizák árfolyama is beszakadt, noha sokan azzal hitegették a piacot, hogy ez az eszközosztály immunis a tőzsdei folyamatokra. A CoinMarketCap.com adatai szerint a világ kriptodevizáinak piaci kapitalizációja szombat este még 251,5 milliárd dollár volt, ám 24 óra leforgása alatt a brutális eladási hullám hatására már csak 230,8 milliárdot értek, azaz 21 milliárdot vesztettek a befektetők.

A tőzsdéken ma a folytatás sem ígért túlzottan sok jót,

miután a három fő amerikai tőzsdeindex dél körül - a Dow Jones, az S&P és a Nasdaq - egyaránt csaknem 5 százalékos esést vetített előre a tengerentúli kereskedésben.

Az indikátorok nem is tévedtek, mert akkora zuhanással indítottak az börzék az USA-ban, hogy az S&P-t fel is kellett függeszteni, az esés ugyanis meghaladta a 7 százalékot. A másik két fő tőzsdemutató is hasonló mínuszban állt nem sokkal a nyitást követően.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!