Áprilishoz képest megháromszorozódott a Kínában gyártott Teslák eladása a kínai személygépkocsi-szövetség (CPCA) adatai szerint.
Az amerikai vállalat
márciusban 10 ezer járművet értékesített,
ám áprilisban csupán 3 ezer autót. A kínai szövetség ugyanakkor a Tesla autógyárhoz képest eltérő számítási módszert alkalmaz.
Kínában – amely a világ legnagyobb autópiaca – majdnem egy év után ismét hónapról hónapra emelkedik az értékesítések száma. Az autók, terepjárók és egyéb járművek értékesítése májusban 1,64 millióra növekedett, ami 1,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi, júniusi adatnál.
Az adatok közzététele után a Tesla részvényeinek ára 5,4 százalékkal ugrott meg, elérve a cég történetében minden idők legmagasabb részvényárát.
Dan Ives, a Wedbush elemzője kifejtette, hogy a sanghaji Tesla Gigafactory 3-ban gyártott Model 3 kínai eladásai elérhetik a 100 ezer járművet is az idén.