Leállították a berlini Tesla gyár építését

Tesla
A view shows flags at the US automotive and energy company Tesla showroom and service center in Amsterdam on October 14, 2018. (Photo by Emmanuel DUNAND / AFP)
Vágólapra másolva!
Egy német bíróság arra kényszerítette a Teslát, hogy ideiglenesen állítsa le a Berlin közelében fekvő gigagyárának építését, miután a helyi aktivisták aggodalmukat fejezték ki a munkálatoknak a vadállatokra és a vízkészletre gyakorolt hatása miatt – írja a The Verge.
Vágólapra másolva!

Az elektromos autókat gyártó cég Berlin keleti részén, Grünheideben 92 hektáros erdőterületet tüntet el, ahol a tervek szerint első európai gigagyárát húzza fel.

Illusztráció Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

Az amerikai cég tavaly novemberben jelentette be negyedik nagyméretű gyárának terveit,

de még nem kapott hivatalos tervezési engedélyt. A német környezetvédelmi minisztérium azonban azt mondta a társaságnak, hogy a terület előkészítését megkezdheti a saját felelősségére. A Gruene Liga Brandenburg helyi aktivista csoport ezt követően panaszt tett a munkálatokra, környezetvédelmi aggályokra hivatkozva.

A bíróság felszólította a vállalatot, hogy ideiglenesen állítsa le a munkát, hogy a környezetvédő csoportok kifogásait megfontolják.

További tárgyalásokra várhatóan ezen a héten lesznek.

A Tesla vicces, golyóálló pólókat árusít

Elon Musk, a Tesla alapítója tette közzé a Twitteren, hogy a vállalat golyóálló pólókat dob a piacra - írja az Independent. Még tavaly mutatta be terepjáróját, a Cybertruckot a cég. Ígéretük szerint golyóálló üveggel készül az autó, ám a bemutatón sikerült betörni az üveget - és ennek apropóján készült most a golyóálló póló, amin a törött üveg látható.

A Tesla 300 hektárt vásárolt fel németországi gyárának megépítéséhez, amit 2021-ben tervezett megnyitni. Az elképzelések szerint a gyár évente akár félmillió autót is előállítana és 12 ezer embernek nyújtana munkát. A vállalat korábban azt nyilatkozta, hogy a területen fellelhető erdei hangyák, hüllők és denevérek kolóniáit új erdőségbe telepíti át.

A vállalat vezérigazgatója, Elon Musk Twitter üzenetben reagált a vádakra: a Gigafactory 4 nem sok vizet fog fogyasztani, valamint a most kivágott fák nem természetes erdőség részei, mivel azokat kartongyártás számára ültették.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A Reuters szerint tüntetők százai tiltakoztak a gyár és annak a környezetre gyakorolt hatása ellen, valamint két német politikai párt attól tart, hogy a környezetvédelmi panaszok miatt megkezdődő jogi csatározás árthat Németország üzleti vállalkozásokat támogató gyakorlatának.

A Tesla nem az egyetlen nagyvállalat, amely nehézségekkel néz szembe az országban:

2018-ban a Google egy startup inkubátort akart létrehozni a berlini Kreuzbergben, ám a tiltakozók miatt leállította a programot.

Az autógyártónak eddig három gigagyára készült el: Nevadában, Buffalóban és Sanghajban – utóbbi egy évvel az építkezés megkezdése után már legyártotta első szériáját.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!