Varga Mihály a videóban elmondta, hogy az Egészségipari támogatási programot annak érdekében indították, hogy az ellátási szükségleteket ne csak külső, hanem hazai forrásból is be tudják szerezni.
A miniszter bízik abban, hogy
ezek a fejlesztések nemcsak a mostani, hanem a jövőbeni kihívásokkal szemben is megerősítenek majd bennünket."
A programban a tervek szerint még további cégekkel fognak szerződéseket kötni, az a cél, hogy az erre biztosított 50 milliárd forintos keretet a pályázatokkal kitöltsék. "Erre minden esélyünk megvan, mert az augusztusban indult pályázaton az érdeklődés felülmúlta az előzetes várakozásokat" - tette hozzá.
Varga Mihály videója:
A tárcavezető beszélt arról is, hogy
a magyar gazdaság jövőre reményeik szerint a vakcina megérkezésével visszakerül majd abba a növekedési tartományba, ahol korábban volt.
A miniszter abban bízik, hogy a bővülésből az egészségipar is kiveszi majd a részét. Törekszenek arra, hogy Magyarország ellátása és esetlegesen a külpiacra lépése is biztosított legyen.
A bejegyzés szerint