Miközben León Spanyolország egyik leginnovatívabb szakácsaként újabb kulináris ízek után kutakodott, az otthonához közeli Cádizi-öbölben észrevett egy eddig általa nem tapasztalt jelenséget:
egy aprócska zöld gabonaszem tapadt a tengerifű tövéhez.
Ételekhez szokott észjárásával a séfnek egyetlen kérdés fogalmazódott meg a fejében: vajon ehető-e a tengeri gabonaszemecske.
Labortesztek sokaságát végezték el a szakács kérésére a gabonaszemen, amelynek eredménye megdöbbentő volt:
a növény gluténmentes, magas Omega 6 és 9 zsírsavtartalmú és gabonaszemenként 50 százalékkal több fehérjét tartalmaz, mint a rizs.
Egyediségéhez egy adalék, hogy édesvíz és műtrágya nélkül növekszik.
A találmány a séfet, akinek Aponiente nevű étterme 2017-ben a harmadik Michelin-csillagot is kiérdemelte, arra sarkallta, hogy
a közönséges tengerifüvet, mint potenciális szuperélelmiszert
beemelje a közbeszédbe, annak tudatában, hogy egyedi életciklusának messzemenő következményei lehetnek.
Egy olyan világban, amelynek háromnegyedét víz alkotja, ez a felfedezés alapvetően megváltoztathatja azt, ahogyan eddig az óceánokról vélekedtünk. Ez egy olyan új koncepció kezdete lehet, amelyben a tengereket, mint megannyi hatalmas kerteket gondozhatjuk, védhetjük és felhasználhatjuk."
- nyilatkozta León.
A mesterszakács további kutatásai során kiderült, hogy a növény Sonora-ban - Mexikó egyik szövetségi állama a Kaliforniai-öböltől keletre - élő őslakos nép étrendjének fontos alkotóeleme volt. A jelen felfedezésig ez volt az egyetlen ismert eset arra, hogy tengerből származó gabonát emberi táplálékforrásként használtak fel.
Ezután adódott a kérdés, hogy ez az évelő növény vajon termeszthető-e. A Cádizi Egyetem csapatával és a regionális kormány kutatóival együttműködve kísérleti projekt vette kezdetét egy 0,75 hektáros sós mocsár három kis területének adaptálására, amelyet León "tengeri kert"-nek nevezett el.
A projekt 18 hónappal később sikeres eredményre vezetett. León a növényt számos receptjébe beillesztette, megőrölte, hogy lisztet készíthessen belőle kenyérhez és tésztához, és Spanyolország klasszikkus rizses ételeinek ízesítéséhez is felhasználta.
A "tengeri kertben" León és csapata megfigyelhette, hogy
a növény valóban méltónak bizonyult az ökoszisztéma építőkője elnevezéshez,
az elhagyatott sós mocsarat virágzó, életteli teli hellyé varázsolta.
A növény más területekre is pozitív hatással van:
a trópusi esőerdőknél 35-ször gyorsabb szén-dioxid megkötésére képes, egyes környezetvédelmi szervezetek pedig a klímaválság elleni küzdelem "elképesztő eszközének" nevezték.
Az óceán által kibocsátott szén-dioxid 10 százalékát nyeli el évente, annak ellenérre, hogy a tengerfenék mindössze 0,2 százalékát fedi le. A növény tetőfedő anyagok szigetelésére, sőt a tenger gyümölcseinek csomagolására is felhasználható.
Spanyolország déli részén a csapat első tengeri kertje azt sugallja, hogy a potenciális átlagos termés körülbelül 3,5 tonna lehet hektáronként. Míg a hozam körülbelül egyharmada annak, amit el lehet érni a rizzsel,
León rámutatott az alacsony költségű és környezetbarát termesztés lehetőségére is.
León és csapata globális megközelítést terveznek projektjükhöz, megnyitva a lehetőséget az emberek számára, hogy kiaknázhassák a növényben rejlő potenciált a vízi ökoszisztémák fellendítése, a populációk táplálása és az éghajlati válság leküzdése érdekében. "Kinyitottunk egy ablakot" - mondja a séf. "Úgy gondolom, hogy ez egy forradalmian új módja annak, hogy tápláljuk magunkat."