Az ágazati bértámogatási programban a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedi, így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi, áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.
A gazdasági mutatók mögött emberek, családok vannak. Meg kell védenünk a munkahelyeket, segítenünk kell a vállalkozásokat abban, hogy talpon maradjanak, és amint lehetséges, újult erővel indíthassák be az üzleteiket"
- mondta el Schanda Tamás.
A veszélyhelyzeti intézkedések lépcsőzetes feloldása a beoltottak számának európai szinten élenjáró ütemű növekedésével már megkezdődhetett.
A koronavírus hatásainak leginkább kitett cégek ennek ellenére még az áprilisi bérekhez is kérhetik az ágazati bértámogatást a hónap végéig"
– tette hozzá.
Az ITM miniszterhelyettese a legfrissebb adatokat ismertetve elmondta, hogy
eddig több mint 26 ezer vállalkozás igényelte mintegy 163 ezer munkavállalójának az ágazati bértámogatást.
Mostanáig összesen 68 milliárd forinttal segítették a hazai cégeket a talpon maradásban, a munkahely megőrzésében. A kifizetéseket a lehető leggyorsabban intézik a kormányhivatalok, a megítélt támogatások 99 százaléka már megérkezett a cégek számláira.
A járvány elleni küzdelemben a vakcina a leghatásosabb fegyverünk, éppen ezért nagy eredmény, hogy tegnapra már több mint 3 millióan megkapták az oltás első adagját. Azonban továbbra is rendkívül fontos, hogy minél több ember regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon, és amikor sorra kerül, menjen el és oltassa be magát"
– emlékeztetett Schanda Tamás.
Az élet és az egészség védelme mellett a kormánynak a gazdaságot is támogatnia kell, hiszen azt látjuk, hogy a magyar emberek munkából akarnak megélni - tette hozzá.