Villanyórák cseréjére kartellező vállalkozásokra szabtak ki hatalmas bírságot

gvh
A hivatal épületének homlokzata
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy 10 vállalkozás felosztotta egymás között egy áramszolgáltató egyes, villanyórák cseréjére kiírt közbeszerzési tendereit. A versenyhatóság összesen mintegy 300 millió forintnyi bírságot szabott ki a jogsértésért.
Vágólapra másolva!

A GVH az E.ON energiaszolgáltató 2014-es és 2016-os, mérőórák cseréjére, ki- és visszakapcsolására kiírt közbeszerzései kapcsán vizsgálta az ajánlatot adó vállalkozások magatartását, és arra a következtetésre jutott, hogy 10 cég jogsértően összejátszott a tenderek során.

A vállalkozások ugyanis összehangolták ajánlataikat, valamint részletes információkat osztottak meg egymással a piac felosztása, illetve a közbeszerzések nyerteseinek előzetes meghatározása érdekében.

A kartell 2014-ben a székesfehérvári, a szolnoki és a veszprémi régió, 2016-ban pedig a nagykanizsai, a szolnoki és a veszprémi régió szolgáltatásaira vonatkozó tendereket érintette. Az eljárás feltárta, hogy a tíz cég összejátszása ténylegesen befolyásolta az érintett közbeszerzési eljárások kimenetelét. A jogsértést részletes, közvetlen (elsősorban a cégek levelezésén alapuló) bizonyítékok támasztottak alá,
emellett a cégek egyike beismerte az összehangolt ajánlatadásokat.

A hivatal épületének homlokzata Forrás: GVH

A piac felosztása, illetve az árak rögzítése a legsúlyosabb versenykorlátozásnak minősül, mivel jelentős társadalmi károkat okoz.

A GVH versenytanácsa a bírság meghatározásakor a jogsértés súlya mellett figyelembe vette a vállalkozások piaci helyzetét, pénzügyi teljesítőképességét is, tekintettel arra, hogy az ügy minden érintettje kis- és középvállalkozásnak minősül. A hatóság összesen mintegy 337 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a cégekre, melyek közül az egyezségi eljárásban részt vevő – azaz a jogsértést beismerő és jogorvoslati lehetőségéről lemondó – vállalkozás a kiszabott bírságösszeg 35 százalékos mérséklésében részesült.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!