Az Egyesült Államok nagyban ki van szolgáltatva Oroszországnak és két szövetségesének Üzbegisztánnak, illetve Kazahsztánnak, hiszen ez a hármas adja az ország által importált uránium közel felét, ami számszerűen 2020-ban 10,3 millió kilogrammnak felelt meg.
A folyamatos uránium import stratégiailag fontos Amerikának, mivel atomerőműveik adják az ország villamos energiája 20 százalékát.
Washington és az Európai Unió eddig már számos szankciót bevezetett Oroszország ellen az ukrán háború miatt, azonban ezek még nem terjedtek ki az urániumra. A National Energy Institute (NEI), az amerikai atomenergetikai piac több szereplőjét, köztük a Duke Energy-t és az Exelont magába tömörítő kereskedelmi szervezet a Reuters szerint azért lobbizik a Fehér Házban, hogy mindez így is maradjon.
A lapnak nyilatkozó egyik forrás arról beszélt, hogy az amerikai atomenergetikai-szektor teljes mértékben rá van szorulva és függ az olcsó orosz urániumtól.
Az Egyesült Államokban nincs uránium termelés, sem pedig feldolgozós annak ellenére, hogy több vállalat is arra kérte Washingtont, hogy állítsák vissza az uránium hazai kitermelését, amennyiben képesek hosszú távú szerződést aláírni az ország atomerőműveivel az ellátással kapcsolatban.
Texas és Wyoming államok is jelentős uránium készletekkel rendelkeznek.
Az orosz uránium termelést a Roszatom irányítja, amely szoros kapcsolatban áll a politikai elittel, maga Vlagyimir Putyin hozta létre 2007-ben.