Érdekes, hogy ezúttal a tízes listára szinte csak olyan települések kerültek fel, melyeknek 10 ezer fő alatti a lakossága.
A tavalyi első helyezett Nagykőrös, ahol nagyjából tizenkétszer többen élnek, mint az idei győztes községben, ezúttal nem fért bele a top tízbe. Az első helyen idén az 1895 lakosú Farád végzett. Tavaly nyár óta itt mozgatták meg a lakosságot legjobban az erotikus tartalmak, és kerestek rá a legtöbben a szex szóra, így a Győr-Moson-Sopron megyei község lett az idei nyár "szexfővárosa."
Az első helyezetten kívül két alföldi város, Jászapáti és Jászkisér lakosai mutatták a legtöbb érdeklődést a felnőtt tartalmak iránt a kelet-magyarországi régióból. További érdekesség, hogy az elmúlt egy évben a bulvár tartalmak mozgatták meg legjobban a neten kutakodókat, így a szex szóhoz legsűrűbben társított kifejezések az Azariah és Ferenczi Kamilla videó volt.
A szexre leginkább kíváncsi városok listájára még Sárbogárd, Dévaványa és Kecskéd került fel sereghajtóként.
Budapest ezúttal sem fért bele a top tízbe - írja közleményében a Szexrandi.