A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

1,045 milliárd forintért eladó Fábiánics Ignác egykori kastélya Misefán

kastély
Vágólapra másolva!
A Misefán kínált ritkaság nem csak a jelene, de múltja miatt is igazi exkluzív ajánlat. Az eredetileg Fábiánics Ignác által építtetett kastélyt érdemes kívül-belül megismerni. Ha máshogy nem, virtuálisan.
Vágólapra másolva!

"Misefa község Zala megyében Nagykapornak település tőszomszédságában, Zalaegerszeg és Keszthely között, Hévíz, Kehidakustány gyógyfürdők közelében található. A település, csendes, zöldövezeti részén elhelyezkedő Fábiánics kastély keresi új tulajdonosát.

Fábiánics Ignác egykori kastélya Misefán kastélyszállóként, a rekonstrukciót követően 1998-ban nyitotta meg kapuit a vendégek előtt Forrás: Ingatlanbazar

A kastélyt a XIX. században Fábiánics Ignác királyi főtanácsos és főjegyző építtette. Az épület klasszicista pompáját Bosnyák Géza az Első Magyar Takarékpénztár egyik alapítója teljesítette ki Romjaiból a jelenlegi tulajdonos házaspár építette újjá a kúriát.

Kastélyszállóként a rekonstrukciót követően 1998-ban nyitotta meg kapuit a vendégek előtt, majd 2019-ben a fűtésrendszert korszerűsítették és napkollektorok kerültek kialakításra. A felújított szálloda 4 csillagos minősítést kapott.

A felújított szálloda 4 csillagos minősítést kapott Forrás: Ingatlanbazar

A jelen részletei

Az épületben 14 vendégszoba, és 5 lakosztály került kialakításra korhű, stílusos bútorokkal berendezve. A kastély egyetlen része amely nem igényelt teljes rekonstrukciót, a 400 nm-es cseh-süveg boltozatú hajdani borospincéje, amely ma csoportok fogadására alkalmas étterem látványkonyhával, régi magyar és nemzetközi ételkülönlegességekkel, vadspecialitásokkal, az ország legjobb boraival. Ezen a szinten található a fürdőház, benne: pezsgőfürdő, finn-, és infra szauna merülőmedencével.

Konferenciaterme, kandallóval díszített könyvtárterme és télikertje, teraszhelyiségei kitűnően alkalmasak baráti összejövetelek, családi rendezvények, továbbképzések megszervezésére és lebonyolítására.

Az épületben 14 vendégszoba,és 5 lakosztály került kialakításra korhű, stílusos bútorokkal berendezve Forrás: Ingatlanbazar

A több mint kétszáz éves ősparkban, nyári grillvendéglő, szabadtéri fűthető, úszómedence kapott helyet. A Kastély mellett 4 hektáros, 10 éve telepített Arborétum található, mesés panorámával a környező hegyhátakra és a horgásztóra.

A páratlan természeti környezetben elhelyezkedő kastély számos lehetőséget rejt magában Forrás: Ingatlanbazar

Az irányár magában foglal még egy különálló 210 nm-es családi házat a menedzsment részére. Bővítési lehetőség: 2db összközműves parkosított belterületi telek 2 x 2.400 m2, 30 százalékos beépíthetőséggel további lehetőséget kínál.

A páratlan természeti környezetben elhelyezkedő kastély számos lehetőséget rejt magában. Új tulajdonosát keressük, aki életre kelti ezt az épületkomplexumot, akár kastélyszállóként, akár luxus egészségügyi központként, az őt megillető méltó helyére emeli. [...]"

További részletek és fotók az ingatlanbazar.hu oldalán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!