A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Gazdaságfejlesztési miniszter: Elindul a Széchenyi Kártya Program MAX+

mobil telefon mobiltelefon kkv kisvállalkozás számítógép laptop
Architects meeting at computer in office.
Vágólapra másolva!
Már december 23-án elindul a Széchenyi Kártya Program MAX+ - közölte a gazdaságfejlesztési miniszter.
Vágólapra másolva!

"Az elhibázott brüsszeli szankciók rekordmagas energiaárakat és inflációt, a finanszírozási környezet romlását, valamint a hitelek brutális megdrágulását okozták. A kormány célja, hogy a nehéz körülmények ellenére is megvédje a családokat, a teljes foglalkoztatottságot és elkerülje a gazdasági recessziót. Ez pedig csak a kiszámítható és biztonságos vállalkozási hitelezés fenntartásával lehetséges" - áll a közleményben.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy

minden idő számít, így a kormány már 2022. december 23-tól elérhetővé teszi a jövő évi Széchenyi Kártya Program MAX+ forrásait, amelyek az állami támogatásnak köszönhetően rendkívül kedvező, egységesen nettó 5 százalékos fix kamat mellett biztosítanak hiteleket a vállalkozások számára.

A kormány a vállalkozások érdekében jövőre 2022-höz képest duplájára emelte a program forrásait, így 2023-ban 290 milliárd forintnyi költségvetési támogatás áll rendelkezésre.

Képünk illusztráció Forrás: Science Photo Library/CAIA IMAGE / SCIENCE PHOTO LIBRARY/Caia Image / Science Photo Libra

A vállalkozások beruházási elképzeléseinek megvalósítása érdekében hat hitelprogram indul. A Széchenyi Beruházási Hitel maximálisan igényelhető hitelösszege 500 millió forintra emelkedik, a különösen nehéz gazdasági helyzetben lévő turisztikai ágazatban működő vállalkozások számára új Széchenyi Turisztikai Kártya folyószámlahitelt vezetnek be, 300 millió forint maximális keretösszeggel - ismertetik.

A Széchenyi Kártya Program MAX+ hiteltermékei a következők:

  • Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX+ a napi működési költségek biztosításához,
  • Széchenyi Turisztikai Kártya MAX+ kifejezetten a turisztikai szektorban működő vállalkozások részére,
  • Széchenyi Likviditási Hitel MAX+ a vállalkozás működéséhez szükséges forgóeszközök beszerzésekhez,
  • Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ az energiahatékonyság javítását és technológiaváltást segítő "zöld" beruházási hitelcélok megvalósítására,
  • a Széchenyi Mikrohitel MAX+ továbbra is lehetőséget biztosít a legkisebb, akár kezdő mikro- és kisvállalkozások agrár és nem agár beruházási céljainak megvalósítására,
  • az Agrár Beruházási Hitel MAX+ pedig elősegíti az agrár vállalkozások fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását.

A közlemény szerint a Széchenyi Kártya Program sikereit és gazdaságban betöltött fontos szerepét jelzi, hogy a 2002-es indulásától napjainkig már 603 ezer hitelkérelem került befogadásra, közel 433 ezer hitelügylet jött létre, amelynek révén 5900 milliárd forint kedvezményes finanszírozási forráshoz jutottak a hazai kkv-k.

A Széchenyi Kártya Program MAX+ fenti hiteleire vonatkozó részletes információk, a KAVOSZ portálján elérhetők. A kormány a közlemény szerint minden vállalkozást arra buzdít, hogy mielőbb éljen a rendkívül kedvező lehetőséggel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!