A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy

Megoldódott a halálos balesethez köthető Tesla rejtélye

tesla, autó, autógyár, megnyitó, gyár, Grünheide, Németország, európa
Grünheide, 2022. március 22. Bemutatják a GIGA 001-es rendszámú Tesla-autót a Tesla Motors amerikai elektromosjármű-gyártó Gigafactory nevű gyárának megnyitóján a Berlin szomszédságában fekvő Grünheidében 2022. március 22-én. MTI/EPA/Action Press pool/Christian Marquardt
Vágólapra másolva!
Megfejtette az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) a két halálos áldozatot követelő, látszólag vezető nélkül ütköző Tesla balesetének rejtélyét - közölte az amerikai hatóság.
Vágólapra másolva!

A Világgazdaság számolt be róla, hogy nagy sebességgel fának hajtott egy Tesla az Egyesült Államokban, az autó kigyulladt, a benne utazó két férfi pedig életét vesztette. A hatóságok számára problémát jelentett az eset, mivel a roncsban a sofőrülés üres volt, a két áldozat a hátsó ülésen ült.

A Tesla elektromos autókban robotpilóta üzemmódra is lehet kapcsolni. A képen egy Tesla Model S belső tere látható Forrás: Tesla

Eleinte sokan azt feltételezték, hogy a felelőtlen sofőr azért nem ült a vezetőülésben a baleset időpontjában, mert a Tesla robotpilótája vezette az autót. Ez azonban az NTSB szerint lehetetlen volt, mert a baleset helyszínén nincsenek megfelelő útburkolati jelek.

Azt megállapították, hogy a vezető használhatta az autó adaptív tempomatját, de az csak 50 kilométeres óránkénti sebesség alatt működik. Az autó az ütközés előtt két másodperccel mintegy 105 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, körülbelül 90 kilométeres óránkénti sebességgel csapódott neki egy fának, majd a jármű akkumulátora megsérült és kigyulladt. A kiégett roncs vezetőülése azonban üres volt.

Az NTSB szerint a rejtély megoldása teljesen prózai. Az ütközés után az autó légzsákja kinyílt, a vezető pedig hátramászott a hátsó ülésre.

Az autó adatrögzítőjének információi alapján a gázpedál működése az ütközés előtti 5 másodpercben arra utal, hogy a vezető az ülésében volt, és a biztonsági övét is bekötötte.

Az NTSB tudatta, hogy a laborvizsgálatok szerint a balesetet gyorshajtás és a vezető alkoholos befolyásoltsága okozta; az államban megengedett véralkohol-határérték kétszeresét mutatták ki a szervezetében. A balesetben két férfi, az 59 éves sofőr és 69 éves utasa vesztette életét.

A cikk kiemelt képe illusztráció.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!