A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Az Alpine F1-es csapata bejelentette a távozó Bruno Famin utódját, melynek értelmében Oliver Oakes veszi át a francia istálló irányítását a nyári szünet után.

Flavio Briatore érkezésének köszönhetően az Alpine csapatánál hatalmas változások jönnek. A 2023-as Belga Nagydíj után menesztették a francia istállótól Ottmar Szafnauert, és egy évvel később is hasonló döntést hoztak, ugyanis Bruno Famin helyét Oliver Oakes veszi át a jövőben.

A mindössze 36 éves Oakes komoly motorsportos tapasztalattal érkezik meg az Alpine-hoz, hiszen korábban ő maga is gokartvilágbajnok volt, majd pedig a Hitech vezetőjeként számos kategóriában ért el sikereket - írta meg a motorsport.com. A brit szakember lesz a Forma-1 valaha volt második legfiatalabb csapatvezetője Christian Horner után, aki 2005-ben csupán 31 éves volt, amikor átvette a Red Bull irányítását.

Az istállónál tehetséges emberek dolgoznak és nagyszerű források állnak a rendelkezésre, ezért bízom benne, hogy együttes erővel sok mindent érhetünk el a szezon hátralévő részében és hosszabb távon egyaránt. 

Már várom, hogy a nyári szünet után kezdhessek" - nyilatkozta Oakes a kinevezése után.

Briatore jelenléte miatt további változások várhatóak, valószínű, hogy az új motorformula érkezésével a Renault helyett a Mercedes erőforrásait fogja használni 2026-tól az Alpine.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!