Nyugtatni kell az amerikaiakat: nem fogynak ki a hamburgerből
![tinó, ökör, szarvasmarha](https://cdn.origo.hu/2023/12/pQ-WGfTWJdckH00Cr7n_Pw30162c7HgrD75HrTrv6y0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzllMGQzNmFiZjFmYjQ5MWI5MDYwNjZmYWNlZGQ0ZTAz.webp)
Idén január 1-jén 89,3 millió darab szarvasmarha volt az Egyesült Államokban, 3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ebből 29 millió volt a vágásra tenyésztett szarvasmarha, ami 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől – írta a Zerhoedge az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) adatai alapján.
Az előrejelzések szerint 2023-ban közel egy évtized után először fordulhat elő, hogy csökken a teljes vöröshús- és baromfihús-termelés
– közölte a minisztérium a márciusban kiadott prognózisában. A sertéshús termelése viszont az idén növekedést mutathat.
Az USDA közlése szerint a marhatenyésztés általános csökkenése és az aszály egyaránt hozzájárul az idei évre várható zsugorodáshoz.
A minisztérium számításai szerint azonban egyelőre nem kell tartaniuk marhahúshiánytól az amerikai fogyasztóknak.
A vágásra vonatkozó magasabb előrejelzések ugyanis jelenleg még ellensúlyozzák a szarvasmarha-állomány csökkenését.