Lantos Csaba: A magyar lakosságnak egész évben nem emelkedik a gáz, az áram és a távhő rezsivédett ára

LANTOS Csaba
Budapest, 2023. február 16. Lantos Csaba energiaügyi miniszter előadást tart az MVM-csoport energetikai konferenciáján a Groupama Arénában 2023. február 16-án. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
A korábbiakhoz képest ötször annyi tőke áll rendelkezésre az energetikai beruházások megvalósításához, hogy teljesülhessen a cél és Magyarország energiaszuverenitása megvalósuljon. Az Energiaügyi Minisztériumnak az a feladata, hogy garantálja a lakosság felé a megfizethető energiaárakat, a vállalkozásoknak pedig az ellátás biztonsága mellett regionális versenyképességet kell biztosítania az ellátás révén - mondta Lantos Csaba, az Energiaügyi Minisztérium vezetője az MVM-csoport energetikai konferenciáján, a Groupama Arénában.
Vágólapra másolva!

A miniszter a jelenlegi, "kihívásokkal teli" helyzetet értékelve arról beszélt, hogy annak kezeléséhez "a kormány most is az akciót, a cselekvést választotta", és ennek mentén tesz a lakosság energiabiztonságáért. Arra kell készülni, hogy a háború jelentette kihívások hosszú ideig velünk maradnak, a koronavírus-járvány után most "történelmünk legnagyobb energiaválságát kell megélnünk". Ebben egyaránt feladat az energiaállátás megfizethető, valamint hosszú távra szóló biztosítása, valamint az energiaátmenet segítése. Mindenben különösen fontos az MVM szerepe, mely a kormány szándékai szerint regionális szereplőként működik, illetve még inkább meghatározó vállalattá válik térségünkben - fejtette ki a miniszter.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter előadást tart az MVM-csoport energetikai konferenciáján a Groupama Arénában, 2023. február 16-án Forrás: MTI/Mónus Márton

Lantos Csaba szólt arról is, hogy miközben a korábbiaknál jóval nagyobb források állnak rendelkezésre a beruházások és az energetikai fejlesztések megvalósításához, a gazdaságpolitikai alapok nem változnak. Ezek között a miniszter a beruházások ösztönzését és a munka alapú gazdaságot, a munkára építő fejlesztések megvalósítását említette. A miniszter jelezte: ugyan a járvány után nagyon gyors újraindulást valósított meg az ország, a háború kitörése új helyzetet teremtett.

"A korábban megtett intézkedéseknek köszönhetően, valamint az enyhe időjárás miatt, ezt a telet mindenféle gond nélkül megússzuk, a magyar családok és vállalkozások védelme megvan" - emelte ki a miniszter.

A lakosság esetében az átlagfogyasztásig egész évben nem emelkedik a gáz, az áram és a távhő ára, miután a kormány megtette a szükséges lépéseket a hazai fogyasztók energiaellátásának biztonságáért, és azért, hogy az árak megfizethetőek, kigazdálkodhatóak legyenek

- mondta az energiaügyi miniszter. A miniszter jelezte, hogy a rendszerhasználati díjak sem emelkednek.

Lantos Csaba a magyar energiapolitika egyik legfontosabb céljának az ország energiaszuverenitásának megteremtését nevezte.

Az ellátás biztonságának, megfizethetőségének és fenntarthatóságának biztosítása mellett a negyedik kihívás a növekvő energiaigény; Magyarország válasza a válságra a gazdasági növekedés, az iparosítás, ehhez viszont több energiára van szükség - fejtette ki.

A tavaly kialakult "rezsivédett" sávhatár erre az évre is vonatkozik, jelezte az energiaügyi miniszter.

Európa szinte minden országában ugyanezekkel a dilemmákkal küzdenek, ám Magyarország közben növekedni, iparosítani szeretne. Ehhez viszont többletre van szükség. A miniszter ismertette, hogy míg 2021-ben Magyarország elektromos áramra mért fogyasztása 44 terrawattóra volt, addig 2030-ra ez 68 terrawattórára emelkedik majd.

Ez óriási mértékű növekedés, ami egyrészt az iparosításnak, másrészt a civilizációs fejlődés elektrifikációjának köszönhető, viszont ki kell szolgálni.

Lantos Csaba azt mondta, hogy a legfőbb cél most az ország energiaellátásnak diverzifikálása, hiszen most 75 százalék feletti az importfüggőség. Ismertette, hogy az energiapiaci helyzetre tekintettel javasolt takarékosság alapján jelentős volt tavaly a gázfogyasztás csökkenése, sőt, a villanyáram fogyasztásáé is, még úgy is, hogy sokan a gázról villanyáramra váltottak.

A miniszter három nagy stratégiai célt nevezett meg:

  • Csökkenteni kell a földgáz arányát az elektrifikációban; ennek részerként 3 nagy CCGT épül egyszerre [zárt ciklusú gázturbina - szerk.].
  • Jobban ki kell használni a megújuló energiaforrásokat, napelemeket, szélerőműveket kell telepíteni, és a geotermikus energia fele is fordulni kell.
  • Ezek mellett tárolni kell a megtermelt energiát is.

Lantos Csaba elmondta, nem titok az, hogy az MVM-hez tartozó Paks I-gyel kapcsolatban komoly tervek vannak az üzemidő meghosszabbításáról, és remélik, hogy Paks II minél hamarabb rendszerbe áll.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter előadást tart az MVM-csoport energetikai konferenciáján a Groupama Arénában Forrás: MTI/Mónus Márton

A miniszter azt is elmondta: a regionália helyzet erősítésében a hálózatfejlesztésnek, alállomások fejlesztésének is egyaránt szerep jut.

Lantos Csaba elmondta azt is, hogy tovább növelnék a hazai földgáz-kiteremlést is.

Elindult az első kút működése Nyékpusztán, ezzel az MVM földágtermelő vállalattá vált, de itt nem állnak meg, a cél összesen 52 kút létesítésítése.

Ugyanígy nagy hangsúlyt fektetnek a szomszédos országokkal kapcsolatos földgázátviteli kapcsolatok fejlesztésére is. Elmondta: egyedül Szlovéniával nincs kiépítve ilyen kapcsolat, de ezt is szeretnék megvalósítani.ek pedig bővíteni kell a kapacitást.

Szólt arról is: a meglévő beépített 4 gigawatt napelemkapacitást további 5 gigawattal kívánják növelni, amihez hozzájön a lakossági engedélyek befogadása. A fejlesztések révén "lesz olyan pillanat, amikor a napelemek többet tudnak együttesen termelni, mint amit az ország éppen fogyaszt" - fogalmazott.

Cél az ügyféligények kiszolgálása

Mátrai Károly, az MVM-csoport vezérigazgatója a konferencián tartott előadásában ismertette a vállalat regionális jelentőségét, és energiapiaci helyzetképet vázolt az elmúlt évek makroszintű fejleményei alapján. Mátrai Károly ismertette: a vállalatcsoport regionális szerepe már most is kiemelkedő, Csehországban pedig piacvezető az ottani leányvállalatán keresztül.

Mátrai Károly ismertette: a fenntarrthatóság mellett elkötelezett vállalat a digitalizáció mellett mellett abban hisz és abban érdekelt, hogy az ügyfelekkel közösen, szükségleteiket meghallgatva találjanak megoldást kérdéseikre, fejlődésük és üzleti igényük teljesítését előmozdító törekvésekkel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!