Megdöbbentő dél-koreai ötlet: bevezetnék a 69 órás munkahetet

Seoul, South Korea downtown cityscape from above at dusk.

Komoly vitákat váltott ki Dél-Koreában az, hogy az ország kormánya nemrég előállt a 69 órás munkahét bevezetésének tervével. A koreai vezetésnek egy kettős társadalmi és gazdasági problémát kell megoldania, és ha sikerrel jár, akár versenyelőnybe is kerülhet a nyugati gazdaságokkal szemben Utóbbiak egy részében épp a munkaidő csökkentését, illetve a négynapos munkahét bevezetését szorgalmaznák egyes gazdasági szereplők, amivel viszont épp lemaradhatnának az amúgy is magasabb termelékenységű ázsiai országok mögött.

Igen gyorsan felfokozott hangvételű vitákat váltott ki Dél-Koreában a kormány ötlete, miszerint bevezetnék a 69 órás munkahetet az országban.

Miközben az üzleti szféra üdvözölte a javaslatot, a terv március elején történt bejelentése után néhány nappal fiatal felnőttek és diákok kezdtek hevesen tiltakozni,

arra késztetve a kormányt, hogy egyelőre visszakozzon az elképzeléstől. Közben Jun Szogjol dél-koreai elnök is arra utasította az illetékes hivatalokat, hogy vizsgálják felül a javaslatot, a kormányt pedig arra kérte, hogy kommunikáljon jobban a társadalommal, különösen a fiatalokkal.

69 órás munkahét bevezetését kezdeményezte a dél-koreai kormány Forrás: Getty Images/Chung Sung-Jun

A kormány azt a 2018-as törvényt módosítaná, amely a heti munkaidőt jelenleg 52 órában maximálja.

Ennek értelmében heti 40 óra kötelező, és legfeljebb 12 óra az engedélyezett túlóra a munkavállalók számára

– ismerteti a Világgazdaság.

A módosítási tervezet mögött egy fontos probléma áll: Dél-Korea globálisan is rendkívül alacsony reprodukciós rátája. Ehhez társul, hogy bár a távol-keleti állam az elmúlt két évtizedben jelentősen növelte gazdasági termelékenységét, ez a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, azaz az OECD államok, illetve más ázsiai országok körben vizsgála még mindig nem elég magas. Mindeközben a koreai munkavállalók már ma is a világ leginkább túlhajszolt dolgozói között vannak, ami súlyos társadalmi problémákat, és növekvő egészségügyi kiadásokat jelent.

Ez állhat a különös ötlet mögött

A 69 órás munkahét javaslata mögött elsősorban az a probléma áll, hogy Dél-Korea az egész világ legalacsonyabb reprodukciós rátájával rendelkezik.

2022-ben átlagosan 0,78 születés jutott egy nőre az országban, miközben a fejlett gazdaságokban a társadalom újratermelődését 2,1-es termékenységi arányszám tudná biztosítani.

Egy 2020-as globális összesítés szerint a Földön mindössze három ország (illetve speciális jogállású terület) volt, amely 1 alatti reprodukciós rátával rendelkezett: Puerto Rico, Hongkong, valamint Dél-Korea. Az OECD országokban, 2020-ban, az átlag 1,59 volt, míg az Egyesült Államokban 1,64, Japánban pedig 1,33.

A mutató ráadásul folyamatosan csökken, a ráta egy évvel korábban még 0,81-os volt. Szöulban pedig ennél is sokkal alacsonyabb, 0,59-os a termékenységi ráta. Először 2018-ban fordult elő, hogy egy nő - statisztikai értelemben - átlagosan kevesebb mint egy gyereket szül a távol-keleti országban. A dél-koreai nők átlagosan 33,5 éves korukban szülnek, miközben Dél-Korea népessége folyamatosan csökken. A tetőpontot 2020-ban érte el a lakosságszám (51,84 millió fővel), ami 51,74 millióra csökkent 2021-re, és

a várakozások szerint 2070-re már 37,66 millió lehet csupán a népességszám.

Mindeközben a kormány az elmúlt 16 évben összesen 210 milliárd dollárnak megfelelő összeget fordított a születésszám növelésére, de láthatóan kevés sikerrel.

Noha elsőre különös ötletnek tűnhet, de épp a születésszám növelését volna hivatott elérni a 69 órás munkahét bevezetése is. A kormány elképzelése ugyanis az, hogy

a különösen hosszú túlmunka lehetővé teszi a nők számára, hogy lényegében "előre ledolgozzák" azt az időszakot, amikor gyermeket várnak, vagy a gyermeküket nevelik, és ezért ideiglenesen kilépnek a munka világából.

A kormány azzal érvel, hogy ez növelné a nők választási lehetőségeit is. Jelenleg ugyanis sokan kényszerülnek választani a karrier és a gyermeknevelés között.

Halálos munkatempó

A kormány tervezetével szembeni ellenállás viszont nagyrészt abból fakadt, hogy Dél-Korea már ma is a világ egyik leginkább túlhajszolt országa. A koreai munkavállalók 2021-ben átlagosan 1915 órát dolgoztak, ami 199 órával volt több az OECD országokban mért átlagnál. Összevetésként: az ázsiai ország dolgozói 566 órával dolgoztak többet, mint a németek.

Dél-Korea már ma is a világ egyik leginkább túlhajszolt országa Forrás: AFP/Ed Jones

Dél-Koreában a „kwarosa" szó jelöli az extrém kemény munka miatti hirtelen haláleseteket – ezeket általában szívroham vagy stroke okozza. Hasonló a helyzet Japánban is, ahol az 1970-es években terjedt el a „karoshi" kifejezés ugyanerre a jelenségre. Kínában a 996-os szabály szerint a dolgozók reggel 9-től este 9-ig dolgozhatnak, heti 6 napon keresztül, vagyis a hatalmas ázsiai ország munkakultúrájában éppúgy jelen van a megfeszített munkavégzés - pontosabban ennek természetessége -, mint a régió más államaiban.

A termelékenység fokozása

Az ázsiai országok tehát nem a munkaidő csökkentésében, hanem épp a növelésében látnák a megoldást a születésszám növelésére, és ezzel összefüggésben a gazdasági termelékenység fokozására, az elegendő munkavállaló biztosítására. Az, hogy ez a jövőben sikerre vihető-e, egyelőre nyitott kérdés, azonban a dél-koreai gazdasági adatok alapján szükség lesz a termelékenység fokozására. A kormány pedig igyekszik hallgatni az üzleti szereplők szavára, akik a 69 órás munkahét kezdeményezése mögött állnak.

A Dél-Koreai Ipari Szövegség (FKI) beszámolója szerint az ázsiai ország a 37 OECD állam közül a 29. helyen állt a munkaerő termelékenységét tekintve.

Bár a dolgozók egy órára eső átlagos termelékenysége több mint megháromszorozódott 2000 és 2021 között (19,9 dollárról 42,7 dollárra emelkedett), ezzel Dél-Korea csupán két helyezést tudott javítani az OECD országok rangsorában.

Eközben viszont, nem függetlenül a kedvezőtlen demográfiai változásoktól, a dél-koreai foglalkoztatottsági ráta ugyancsak a 29. helyen állt 2021-ben, ami viszont drámai romlásnak számít ahhoz képest, hogy 2016 és 2020 között az ország stabilan a 23. helyen állt. A munkanélküliségi ráta viszont ugyancsak csökkent, 2000 és 2021 között 4,6 százalékról 3,6 százalékra.

Lendületesen emelkedett a dél-koreai termelékenység az elmúlt két évtizedben Forrás: Shutterstock

Ugyanebben az időszakban az éves átlagbér 29.505 dollárnak megfelelő összegről 42.747 dollárnak megfelelő összegre emelkedett, amivel Dél-Korea négy helyezést javított, és a 20. helyen állt 2021-ben.

Az FKI értékelése szerint bár a munkaerő termelékenysége emelkedett, még mindig túl alacsony szinten áll.

Az üzleti és ipari szféra így szükségesnek tartja a munkaórák rugalmasságát, illetve azt, hogy a vállalatok vezetőit a dolgozók termelékenysége alapján értékeljék.

A kormánynak tehát egyszerre kellene ösztönöznie a termékenységi és a termelékenységi ráta emelkedését.

Négynapos munkahét: nem fekete-fehér a kép

A munkaórák növelésének ötlete - e szempontból mindegy, milyen szerkezetben -, minden társadalmi ellenállás ellenére, arra utal, hogy Dél-Korea határozott lépéseket igyekszik tenni a fent röviden bemutatott kettős probléma megoldása felé. Ha pedig sikerrel járnak, akkor erősödhet az Ázsiából érkező nyomás a nyugati gazdaságokon, nem pusztán az ázsiai országoknál egyes területeken jelentkező technológiai előny miatt. Hanem amiatt is, mert egyes nyugati országokban épp a munkaidő csökkentése került napirrendre, miközben ezen államok jelentős része éppúgy komoly demográfiai problémákkak küzd, mint Dél-Korea vagy Japán.

Érdemes egy pillanatra megállni itt, hiszen bár Délkelet-Ázsia és Európa, illetve e régiók országainak munkakultúrái között óriásiak a különbségek, az öregedő és emellett nem a kívánatos ütemben újratermelődő népesség kérdése mindkét részén a világnak ugyanazt a komoly társadalmi-gazdasági kihívást jelenti. Vagyis nem pusztán demográfiai értelemben kérdéses, lesznek-e elegen az alacsony reprodukcióval bíró oszágokban, hanem gazdasági szempontból is releváns lehet a felvetés: lesznek-e elegen a gazdasági növekedés, és általlában véve, a megszokotott életszínvonal fenntartásához?

Ebben a helyzetben - ahogy bemutattuk - a világ egyik részén a munkaidő növelésében látják az egyik lehetséges megoldókulcsot, nem csak a gazdasági teljesítmény fenntartásához, hanem a reprodukció növeléséhez. A másik részén viszont egyre többször irányul a figyelem egy másik megközelítésre, amellyel a kettős problémára reagálnának: a négynapos munkahéttel több nyugati országban is kísérleteznek vállalatok. Ugyanakkor az első értékelések szerint a kirajzolódó kép nem egyértelműen pozitív színezetű.

A négynapos munkahetet támogatók rendre arra hivatkoznak, hogy az olyan, nemzetközi összevetésben alacsony munkaórákkal működő államokban, mint Norvégia, Dánia, Németország vagy Hollandia, magasabb a termelékenység, mint például Japánban. A Stanford University kutatói pedig arra jutottak, hogy

ha csökken a dolgozók terhelése, akkor ez javíthatja a produktivitásukat, miközben növeli az elköteleződésüket a munkaadó vállalatok iránt

– mi több, akár a munkavégzés karbonlábnyomát is csökkentheti.

Különböző modellek versenyezhetnek egymással az egyes régiók munkaerőpiacain Forrás: Shutterstock

Ezzel szemben viszont vannak olyan elemzések, amelyek arra utalnak, hogy a négynapos munkahét akár kedvezőtlen is lehet. Svédországban például az egyik ilyen teszt azt mutatta, hogy

a rövidített munkaidő nem növelte a költséghatékonyságot, ráadásul szervezési, technológiai és logisztikai problémákhoz vezethet.

Az amerikai Utah államban arra jutottak, hogy a négynapos munkahét csökkentheti a fogyasztói elégedettséget, különösen a szolgáltatói szektorban. A Világgazdaság oldalán a témáról készített összeállításából pedig kiderül, hogy bár számos kedvező hatás jelentkezett azokban a nyugati országokban, ahol néhány tucat cégnél végeztek kísérleteket a négynapos munkahétről, akadtak kedvezőtlen tapasztalatok is. A négynapos nunkahetet ugyanis főként kisebb cégek próbálták ki, az így megfogalmazható tapasztalatok pedig nem terjeszthetők ki nagyobb cégek működésére a vélt hatásokról. Figyelembe kell venni azt is, hogy egyes cégeknél a munkavállalók nehezen tudnak mindent elvégezni a rövidebb idő alatt, a termelékenység csak akkor tartható fenn, ha a napi munkaidő hosszabb, a produktivitás pedig nő, főként úgy, hogy a felesleges dolgokat elhagyják a munkaidőből. A lap említi a 4 Day Week Global adatait, amik szerint

a megkérdezett munkavállalók több mint harmadának fokozódott a munkaterhelése a négynapos munkahét kísérletében.

A Mandiner cikkében pedig a számos kedvező tapasztalat bemutatása mellett arra is kitér, hogy az eggyel kevesebb munkanap akár ötödével is csökkentheti a nemzeti termelést egyes szektorokban (ezt csak a napi termelés növelésével lehet ellensúlyozni). Különösen így lehet ez az otthonról nem végezhető munkák esetén, így például az olyan munkakörökben, mint amik a hagyományos gyártáshoz, kereskedelemhez, szerelési-, építési- és egyéb lakossági és vállalati szolgáltatásokhoz kapcsolódnak, vagyis olyan munkáknál, melyek távmunkában nem végezhetők számítógép és telefon segítségével.

Végezetül nyitott kérdés, hogy a négynapos munkahét egyszerűen csak a már meglévő munkaórák összesűrítését jelenti-e.

Ha ugyanis a dolgozóknak 35-40 órát kell ledolgozniuk 4 napban, az akár még fokozhatja is a munkaterhelést, vagyis az eredeti célhoz képest épp ellenkező hatást vált ki

- ahogy erre utaltunk az imént a négynapos munkahét kísérleteinek kevésbé kedvező eredményt hozó példáinál.

Hátrányba hozhatják magukat a nyugati országok?

A fenti két modell egymással párhuzamos működése kiélezheti a versenyt az ázsiai és a nyugati országok gazdaságai között, miközben a világ mindkét részén meg kell küzdeni az egyelőre kedvezőtlen demográfiai tendenciákból adódó termelékenységi kihívásokkal. Ugyanakkor látható, hogy a kilélezett verseny egyáltalán nincs lefutva.

Miközben Ázsia egyes országaiban, így Dél-Koreában a termelés, a gazdasági növekedés fenntartása érdekében egyes gazdasági szereplők amellett érvelnek, hogy a munkaidő növelését kell meglépni, addig egyes nyugati országokban épp a munkaidő mérséklését,

de legalábbis a munknapok számának csökkentését hoznák terítékre egyesek.

Felmerül a kérdés, hogy miközben a világ más térségben a gazdasági teljesítmény, a más országokkal szembeni versenyelőny fenntartását - a Dél-Koreánál látottak szerint - részben épp a munkaidő növelésével érnék el, addig nem navigálnák-e magukat hátrányos helyzetbe az európai országok azzal, hogy épp a termelésre fordított időt csökkentenék, ha teret engednének a négynapos munkahétnek? Természetesen a munkaidő csak egy körülmény ebben az összetett kérdésben, De érdemes szem előtt tartani, hogy különösen a termelő ágazatokban, illetve a külföldi befektetések bevonzásában lehet óriási jelentősége annak, hogy milyen helyi szabályozás alapján valósul meg a munkavégzés ideje az adott országban. Magyarán: van-e megfelelő mértékű időkerete annak, hogy a vállalatok kibontakoztathassák termelési képességeiket, és elegendő jól képzett, elhivatott munkavállalóval járuljanak hozzá az adott ország gazdasági növekedéséhez.